2022. július 31., vasárnap



Dr. Ben Johnson szerint egyes esetekben a mammográfiás vizsgálat növeli a mellrák kialakulásának esélyét. A következőkben egy orvos és egy író, azaz Ty Bollinger beszélget a mammográfiáról. Tanulságos lesz.

Dr. Ben Johnson: Írtam egy könyvet a nőknek, The Secret of Health Breast Wisdom címmel. Az orvos társadalom azzal, hogy mammográfiás vizsgálatra írja elő a nőket, több kárt okoz, mint hasznot, hiszen ez a vizsgálat növeli a mellrák esélyét. Mégis, a nőgyógyászok, családorvosok többsége rendszeresen elküldi a nőket mammográfiára, így 4 százalékkal növelve a mell daganatos megbetegedésének kockázatát.

Ty Bollinger: Szóval a mammográfia során használt technika, amely a mellrákot hivatott felismerni, voltaképpen mellrákot okoz.

Dr. Ben Johnson: Igen, ez szörnyű dolog. A vizsgálat során a nők mellét összenyomják és sugárkezelésnek vetik alá, amely rákos betegséget idézhet elő. És mindössze 50 százalék az esély arra, hogy a vizsgálat során kiderüljön, hogy valami baj van a páciens mellével. Ez nagyon alacsony arány, és még szörnyűbb az a tény, hogy mindemellett még beindulhat a rákos sejtek szaporodása is. Pedig vannak ennél jóval hatékony vizsgálati módszerek is, mégis a mammográfiát erőltetik mindenhol, ezt akarják lenyomni a nők torkán.

Ty Bollinger: Milyen más, jobb vizsgálati módszerek léteznek?

Dr. Ben Johnson: Kettő is van: ha egy nő csomót vesz észre a mellében, akkor ajánlott az ultrahangos vizsgálat. Az orvos látja, hogy vannak-e kalcium lerakódások a csomóban, és hogy mennyire van behálózva vérerekkel a csomó, hiszen legtöbb esetben a daganatok körül sűrű érhálózat található, amely biztosítja a rákos sejtek tápanyag-utánpótlását. Az ultrahangos vizsgálat során 80 százalékban kideríthető, hogy mi van azzal a bizonyos csomóval, ami jóval nagyobb arány, mint a mammográfiás vizsgálat esetén. Ha megelőzés a fontos, akkor erre a legjobb a termográfiás, vagy hőkamerás vizsgálat. A nő melléhez semmi, és senki nem fog hozzáérni, semmi sem fogja összenyomni, és nincs káros sugárvizsgálat is, ami ugye növeli a rák kialakulását.

A termográfiás vizsgálat során gyakorlatilag egy infravörös hőfényképezés történik, amit az orvos majd kielemez. Olyan, mint mikor a határrendészet a határsértőket hőkamerás távcsővel figyeli, amellyel a sötétben is nagyszerűen lehet látni. Ez történik a mellben is, a fényképezés után ugyanis, ha csomót találunk a mellben, az kiemelkedik, sokkal vörösebb lesz, mint a többi szövet. Ez a módszer azért jó, mert nagyon korán képes kiszúrni a rendellenességeket, így a kezelés már akkor elkezdődhet, mikor még az ultrahangos, vagy mammográfiás vizsgálat még semmit sem mutat ki. Tehát az igaz, hogy a korai felismerés életet menthet, de nem a mammográfia a megfelelő vizsgálati eszköz erre.

Ty Bollinger: Ez azért meglepő…

Dr. Ben Johnson: Ez az igazság. A korai felismerés tényleg megmentheti egy nő életét, de a mammográfia nem alkalmas erre.

Kedves Olvasóink! A cikk csupán egy tájékoztató jellegű anyag, amely sem buzdításra, sem pedig eltántorításra nem szolgál. Az alábbi rövid összefoglalóval senkit nem szándékozunk lebeszélni a mammográfiáról!

FELHÍVÁS!

OLDALUNK AZ ÖN TÁJÉKOZÓDÁSÁT SEGÍTI, DE KONKRÉT ORVOSI KÉRDÉSEIVEL, PANASZAIVAL FORDULJON KEZELŐORVOSÁHOZ!

MINDEN EMBER, MINDEN ESET MÁS, ÍGY PROBLÉMÁJÁT CSAK AZ ÖNT ISMERŐ ORVOS TUDJA MEGÍTÉLNI, AZZAL KAPCSOLATOSAN SEM A WEBOLDALUNK, SEM A SZERKESZTŐINK FELELŐSSÉGET NEM VÁLLALNAK.


  • július 31, 2022
  • Ismeretlen szerző



Sokaknak alanyi jogon jár! Mutatjuk hol igényelhető és a tovább részletes tudnivalókat

Készpénz támogatás édesanyáknak! Akár 300 ezer FORINTOS TÁMOGATÁS KÉSZPÉNZBEN! A LEGTÖBBEN NEM IS TUDNAK EZEKRŐL A PÉNZEKRŐL!

EGYSZERI 300 EZER FORINTOS TÁMOGATÁS ANYUKÁKNAK!

Sok magyar városban speciális támogatásokat, ajándékokat, programokat dogoztak ki a legfrissebb édesanyáknak, így nagyon sok magyar városban, ajándékot vagy pénzt kapnak az anyukák gyermekük születésekor! Ezeket gyűjtötte össze a Magyar Idők nevű lap, ebből szemezgettünk egy kicsit, mert könnyen lehet, hogy sokan nem is tudnak ezekről a támogatásokról, pedig járhat nekik is! Mindenképpen érdemes kicsit tájékozódni! Van több olyan is, amit nem adnak automatikusan, hanem igényelni kell, így mindenképpen érdemes tisztában lenni a lehetőségekkel, illetve, hogy mi az, ami jár nekünk.

Debrecenben 15 ezer forintos vásárlási utalvány jár az édesanyáknak, gyermekük születését követően! Ezt az utalványt igényelni kell, nem küldik ki automatikusan, ezért fontos, hogy tudjunk a létezéséről!

Dunaújvárosban igen nagylelkűek, ugyanis minden évben az év első kisbabájának 300 ezer forint jár, illetve egészen pontosan a szülőknek, ami nagyon nagy segítség, amikor új családtag érkezik, hiszen egy kisbaba, amellett, hogy óriási öröm, sajnos nagyon sok pénzbe is kerül. Békéscsabán egy nagyon aranyos és találó nevű, ún, Csaba Baba programnak köszönhetően az önkormányzat anyagi helyezettől függően 42.500 forintot ad annak a családnak, aki megfelel az általuk megszabott feltételeknek.

Érd is nagyon gáláns ha baba érkezik a családba, ugyanis itt minden család, ahol baba születik egy 20 ezer forint értékű baba csomagot kap, amelyet házhoz is visznek, a családnak semmi más dolga nincsen, mint azt átvenni és egészséggel használni.

Szeged is támogatja a családokat ha baba érkezik, itt 25 ezer forintot adnak minden családnak, ahol egy új jövevénnyel bővülnek.

Miskolc is ad némi pénzt, ők a Start Számlán helyezik el az összeget ha a család igényli, aminek értéke 20 ezer forint! Tehát az állam által adott 42.500 forintot a város további 20 ezer forinttal egészíti ki, így a számla kezdő összege mindjárt 62.500 forint.

A Debrecen Város napján (április 11.) elsőként született és itt élő gyermek édesanyjának 100.000.-Ft támogatás állapítható meg, amennyiben a család egy főre jutó jövedelme nem haladja meg a nyugdíjminimum hétszeresét (amely jelenleg 199.500.-Ft).




A tabletta csupán egy tünetet tompít, és emellett komoly mellékhatása lehet.

Számos fájdalomcsillapítóban megtalálható az ibuprofen nevű hatóanyag, köztük a népszerű Advil és Algoflex tablettákban. Fejfájás, fogfájás, hátfájás esetén rengetegen ezekhez a gyógyszerekhez folyamodnak.

Sajnos a bekapkodott tabletták nem oldják meg a bajt, csak a tüneteket enyhítik, de hamarosan újra jelentkezik a fájdalom, amire megint beveszik az emberek a gyógyszert. A probléma az, hogy az ibuprofen rendszeres használata nagyon káros a szívizomra, ezért negyven fölött senkinek nem ajánlott a szedése.

Használjunk inkább természetes fájdalom csillapítót helyette.


A kurkuma kínálhat egy biztonságosabb és természetes megoldást, hogy enyhítsük a fájdalmat.


Keverjünk össze egy evőkanál kurkuma port, egy csésze mézet és egy citrom kifacsart levét egy pohárba.

Keverjük a kombinációt egy fakanállal.

Adjunk egy teáskanállal a keverékből egy pohár meleg vízbe vagy teába.




Eláruljuk, mi olyan különleges a zselatinban! Első sorban a zselatint az teszi egészségessé, hogy gyulladásgátló, serkenti a test regenerálódását, az alvást, és ami talán a legfontosabb, hogy helyrehozza az emésztést. Ehhez ráadásul párosul az is, hogy nagyon könnyen emészthető, és gyorsan felszívódik!

Hogy hogyan teszi helyre az emésztőrendszerünket?

Elsőre egyensúlyt teremt a gyomorsav termelődésében, és a nyálkahártya egészségéről is gondoskodik.

Összegezve elmondhatjuk, hogy a zselatin:

– fehérjékben gazdag

– javítja az emésztést

– hozzájárul az ízületek és csontok egészségéhez

– méregtelenítő hatású

– gyorsítja a sebgyógyulást

– serkenti az anyagcserét


Zselatint zöld teából is készíthetünk, ha két evőkanállal elkeverünk benne, amikor már kihűlt. Ezután hozzáadhatunk egy citrom levét, és hűtőszekrénybe tesszük, amíg megszilárdul. Reggeli után, naponta megehetünk belőle egy teáskanálnyit!


  • július 31, 2022
  • Ismeretlen szerző



A szódabikarbónás kenyér nemcsak egészségesebb a boltban kapható “társainál”, hanem mindig frissen készíthetjük, és pontosan tudjuk, hogy mit tartalmaz.

Ráadásul a pénztárcánk is köszönetet mond majd érte..

Sokan kizárólag amiatt nem kezdenek el otthon kenyeret sütni, mert azt hallották, hogy otthon nem lehet finom kenyeret készíteni. Ez azonban nem igaz. Egy jó recept kell, és egy kis gyakorlat: máris finomabb lesz, mint a bolti!

Íme, ezekre a hozzávalókra lesz szükséged az egészséges és friss házi kenyérhez:


Három és fél bögre liszt;

Egy t.k. szódabikarbóna;

Egy t.k. só; valamint

Három és fél bögre tej.


Így készítsd el:


Jól gyúrd össze a hozzávalókat, formázd, hogy kenyér alakú váljon, majd vagdosd be a kenyér tetejét.

Melegítsd elő a sütőt száznyolcvan fokra, majd addig süsd a kenyeret, míg aranybarna színű nem lesz!


  • július 31, 2022
  • Ismeretlen szerző



Ellenállhatatlanul finom házi kenyér kevés idő és viszonylag kevés pénz befektetésével:


Az öreg tésztához szükséges alapanyagok:


50 dkg kenyérliszt;

Egy deka élesztő;

Három és fél deci víz


A fentieket alaposan összegyúrjuk, majd hagyjuk egy fél napig állni szobahőmérsékleten, fóliával letakarva. Nagy melegben viszont négy óra után tegyük be a fridzsiderbe, mert ellenkező esetben túlkelhet.


A kenyérhez az alábbiakra lesz szükségünk:


50 dkg kenyérliszt;

Egy deka élesztő;

Három deci víz;

2-3 e.k. olaj;

2 t.k. só;


Negyed kiló öreg tészta.

A fenti hozzávalókat egy tálba tesszük, majd simára, rugalmasra dagasztjuk a tésztát.

Ezután keljen fél órán át letakarva, majd újabb gyúrás után pihenjen további negyed órát.

A megformázott kenyeret egy sütőpapírral bélelt formába helyezzük, és további 75 percig fedve kelni hagyjuk.

Kétszázharminc fokos előmelegített sütőben a teteje bevagdalása után lefedve, vízzel kicsit bespriccelve sütni kezdjük, majd ötven perc alatt készre sütjük.

Az utolsó öt percben vegyük le az edény tetejét, hogy piruljon.

Mikor kész, még forrón megspricceljük vízzel, így mikor hűl, szép cserepessé válik a teteje.


Jó étvágyat kívánunk!


  • július 31, 2022
  • Ismeretlen szerző



Nem árt, ha minden háziasszony tarsolyában ott lapul egy jó uborka recept. Most megmutatjuk, hogyan lehet ízletes, ropogós uborka befőtteket készíteni.


Hozzávalók egy 3 literes üveghez:


2 kg uborka

100 g só

1 l ivóvíz

3 kapor

1 tormalevél

1 fej fokhagyma

4 szem fekete bors

3 borókabogyó

2 babérlevél

1/4 erős paprika

2 cseresznyelevél

2 fekete ribizli levél

2 tölgylevél


Elkészítés:


Az uborkát alaposan mossuk meg, és tegyük egy tál hideg ivóvízbe 3-4 órára.

Minél tovább tartjuk az uborkát hideg vízben, annál ropogósabb lesz.

Ha szeretnénk, eltávolíthatjuk az uborka végét.

Öblítsük le hideg vízzel a kaprot és a leveleket.

A megmosott levelek felét és a megpucolt fokhagymát, a paprikát, a szemes borsot tegyük a kiöblített üveg aljára.

Az uborkákat szorosan helyezzük el az üvegben.

Forraljunk fel egy liter vizet, adjunk hozzá sót és keverjük össze.

Öntsük rá az uborkára, majd helyezzük rá a megmaradt leveleket, borsot, és fedjük le.

Hagyjuk így az uborkát 2 teljes napig, majd öntsük le róla a levet egy edénybe, távolítsuk el a fokhagymát és a leveleket.

Mossuk meg az uborkákat, majd helyezzük sterilizált üvegekbe, adjunk hozzá friss kaprot és fokhagymát.

A sós vizet egy gézhálón keresztül szűrjük le, forraljuk fel, majd öntsük rá az uborkákra.

Ha ezzel megvagyunk, fedjük le és fordítsuk le, majd hagyjuk így egy napig.

Egy nap elteltével bepakolhatjuk az üvegeket a kamrába.


Hideg, ecetes uborka:


Ebben az esetben 5 napig kell rajta tartani a sós levet, majd leönteni, de a leveleket nem kell eltávolítani.

Ezután az uborkát mossuk le, tegyük bele az üvegbe és öntsük fel hideg vízzel.

1 hónap elteltével igazi hordós ízvilágú uborkákat kapunk.


Keresés ebben a blogban

Havi legjobbak

Ezeket láttad már

Heti legjobbak