2024. november 12., kedd

  • november 12, 2024
  • Ismeretlen szerző




Az emberek 90%-a nem tudja, pedig így juthatsz készpénzhez a palackok visszaváltásával. A január elsején elindult kötelező visszaváltási rendszer, vagyis betétdíjas lett az üvegen túl a műanyag és a fémcsomagolás is.


Az új rendszer szerint a hivatalos emblémával ellátott italok vásárlása után extra díjat kell fizetni. Ezek összege akkor kerül vissza a pénztárcánkba, hogyha azok fém-, üveg- vagy műanyag csomagolását az előírások szerint megjelölt pontokon leadjuk, visszaváltjuk.


Érezhető, hogy ezzel a rendszerrel itthon is egy új időszak veszi kezdetét, amely remélhetőleg hosszú távon képes visszaszorítani a hazai műanyaghulladék-​termelést. Kevesen tudják, hogy a palackok visszaváltása estében a két közimert lehetőség mellett van egy harmadik opció is:


A legtöbben úgy tudtuk, hogyha előre regisztráltunk a REpont aplikációra akkor a visszaváltott palackok összegét egy gombnyomással a számlánkra tehetjük, de kaphatunk egy vonalkóddal ellátott blokkot aminek a segítségével az adott boltban levásárolhatjuk. Valójában az automaták érintőképernyőjén csak ebből a két lehetőségből választhatunk.


De van egy kevésbé ismert lehetőség is, márpedig, hogy a visszaváltott palackok árát készpénzben kapjuk meg. Ha leszertnénk vásárolni figyelni kell arra, hogy általában az önkiszolgáló pénztárnál erre nincs lehetőség, a normál pénztáraknál viszont, ha kérjük, akkor készpénzben is kifizetik a blokkon szereplő összeget. Volt olyan üzlet ahol az alkalmazott nem volt tisztában ezzel a lehetőséggel, de némi idő elteltével megbizonyosodott róla. Nem szabad elfelejteni, hogy mennyire fontos is a környezetünk számára a palackok visszaváltása.


  • november 12, 2024
  • Ismeretlen szerző




Az interneten gyorsan terjed ez az érdekes eset: tegyük hozzá, nem is véletlenül! A férj (John) pár napra üzleti útra ment, és a feleségével (Mary) telefonon, illetve videóchaten tartották a kapcsolatot, és emellett képeket is küldtek egymásnak.


Amikor azonban John hazaért, nem is szólt Mary-hez, csak összepakolt, és pár napon belül minden előzetes figyelmeztetés nélkül a bíróságon benyújtotta a válókeresetet is.


Amikor a bíró arról kérdezte, hogy miért akar elválni, csak ezt a fényképet tolta a bíró orra alá. Az alaposan megnézte, aztán pedig megértése jeléül biccentett:



Te észreveszed, hogy mi lehetett a válóok a fényképen? Nézd meg alaposan, és ha nem találod meg, legörgetve megmutatjuk neked a megoldást:




*


*


*


*


*




Hát igen, van aki elrejtőzött a matrac alatt, és nem csupán egy emberi arcot láthatunk, de láthatóan megemelkedik a matrac.


2024. november 11., hétfő

  • november 11, 2024
  • Ismeretlen szerző




Az igazán felháborító, hihetetlen sztorik teljesen véletlen derülnek ki. Például egy sürgős orvosi vizsgálat alatt, az orvosok, és hozzátartozók legnagyobb meglepetésére…


Egy tízéves kislány igen erős, késszúrás jellegű hasfájásra panaszkodott tanóra közben. A tanárok nem igazán tudták, mit tegyenek, így bevitték őt a legközelebbi kórházba.


Az orvosok természetes azonnal elvégeztek rajta mindenféle vizsgálatot, többek között az ultrahangvizsgálatot is. Ekkor olyasmit találtak, amitől tátva maradt a szájuk, és amit alig akartak elhinni.


Ugyanis a kislány éppen vajúdott… És nem ez volt az egyetlen sokkoló dolog az egészben, hanem az, hogy senki sem vette észre, hogy egyáltalán terhes.


A kisbabája szerencsére problémamentesen megszületett, igaz, jelentős koraszüléssel, ugyanis a szervezete képtelen volt tovább kihordani a terhességet, mindössze a 29. hétig jutott. Azonban ez a helyzet rengeteg kérdést vet fel… Ezek közül a legfontosabb kérdés, azaz, hogy hogyan esett teherbe, és hogy ki az apuka.


A nyomozás során a kislány végül bevallotta édesanyjának, hogy a 40 éves nevelőapja szexuálisan molesztálta, és bántalmazta őt évekig. Az édesanya azonnal jelentette ezt, és a kislány vallomását felvették.


Kiderült, hogy a mostohaapa megfenyegette a kislányt, hogy megöli őt, és az egész családját, ha bárkinek el meri mondani a történteket…


Az eset külföldön történt, de a helyszín talán lényegtelen is. Figyeljünk, vigyázzunk a gyermeinkre. Ápoljunk velük olyan viszonyt, hogy merjenek kommunikálni velünk!


  • november 11, 2024
  • Ismeretlen szerző




Végső nyugalomra Hadas Krisztinát. A közkedvelt újságíró és televíziós riporter október 31-én, 53 éves korában, tragikus hirtelenséggel hunyt el.


A búcsúszertartásra Budapesten, a Kozma utcai izraelita temetőben került sor, ahol családtagjai, barátai, kollégái és a magyar sztárvilág számos tagja is megjelent, hogy tisztelettel adózzanak emléke előtt – írja a Blikk.


A szívszorító pillanatokban lánya, Sára búcsúszavai mélyen megérintették a jelenlévőket.


„Szia anya! Ezt nem így terveztem, hogy ilyen hamar, 30 évesen búcsúznom kell tőled… Köszönöm neked az öcsémet, ígérem, vigyázok rá… Szeretlek és nagyon büszke vagyok rád” – mondta meghatódva, könnyeivel küzdve.


A szertartás során sokan emlékeztek meg arról, milyen fontos szerepet játszott Hadas Krisztina nemcsak a televíziózásban, hanem a mindennapokban is, emberségével és elkötelezettségével.


2024. november 10., vasárnap

  • november 10, 2024
  • Ismeretlen szerző




Lázasan készülnek a versenyzők a szombati Dancing with the Stars halloweeni adására. A műsorban még továbbra is hatalmas a rivalizálás, hiszen még sokan versenyben vannak, hogy elnyerjék a trófeát. A lelkes versenyzők alól Tóth Gabi sem kivétel, akiről, mint ismert szerelmével, Papp Máté Bencével áll színpadra hétről hétre. A profi táncos most titokban rögzítette az énekesnőt, ahogy fáradhatatlanul gyakorol. A felkészülés egy pillanatra sem állhat meg, minden profi táncos és hazai celeb párja a kimerülésig próbál, hogy a legjobb formájukat nyújthassák a Dancing with the Stars szombati adásában.


Tóth Gabi fáradhatatlanul gyakorol


Az énekesnő azt hitte egyedül van a próbateremben, ám szerelme suttyomban oda lopózott, hogy rögzítse, milyen odaadással gyakorol Gabi. A táncos a videót Instagramján tette közzé, ráadásul valószínűleg párja előtt is ekkor bukott le, akinek sejtése sem volt róla, hogy a férfi videót készített róla. Ilyen Gabriellám, amikor 7x megcsináljuk a hétvégi koreót és felszívja magát a 8.-ra! Büszke vagyok rád világsztárom! Szombaton leszakítjuk a színpadot


– írta bejegyzéséhez Papp Máté Bence.


Az énekesnő csak Instagramon szembesült azzal, hogy párja levideózta, a komment szekcióba a következő hozzászólást biggyesztette:


Te felvettél sutyibaaaa?? Köszönöm, hogy elviselsz.. egy ilyen hét után is összekaptál és nagyon sok erőt adtál nekem! Legjobb tanár, legjobb társ vagy! – írta az énekesnő, aki láthatóan nagyon kiegyensúlyozott szerelme mellett, és még a parketten is jó párost alkotnak.



2024. november 8., péntek

  • november 08, 2024
  • Ismeretlen szerző



Több éve elkötelezett szociális munkásként, civil segítőként nem tudok elmenni szó nélkül Forgács István cikkének megállapításai, illetve az általa sugallt fals szegénykép és a hátterében álló szegénypolitikai, paternalista gondolkodás mellett.

„Felelősen gondolkodó, a társadalmi felzárkózás és a cigány közösségek kérdését ismerő ember nem támogathatja a családi pótlék pénzbeli emelését” – írja ő. Ennek azonban az ellenkezője igaz.

A családi pótlék a leguniverzálisabb és a legracionálisabb állami juttatás. Nem segély, hanem az állam így ismeri el a gyermeknevelés erőfeszítéseit. Ugye, nem kell senkinek magyarázni, hiszen egyértelmű, hogy a gyermekvállalás közgazdaságilag nem éri meg, extra feladatokkal, „munkával jár”.

A családi pótlék valóban újraelosztás, összege, vagyis a juttatás mindenkinek (gyerekszámtól függően) ugyanaz, szemben a csokkal, a családi adókedvezménnyel. Utóbbi kettő – talán ezt se kell magyarázni, számos elismert szakember megtette már – a középosztályt támogatja, és egyenlőtlenül, jövedelemarányosan oszt újra. Ha valaki úgy érzi, nincs szüksége a családi pótlékra, természetesen fel lehet ajánlani, ahogy azt sokan teszik, mélyszegénységben élő családoknak vagy velük foglalkozó civil szervezeteknek, de ez egyéni döntés, az attól még minden, gyermeket nevelőnek jár.

20 éve foglalkozom segítőként mélyszegénységben élőkkel, t apasztalatom szerint a családi pótlékot a kocsmában elverő cigányember képe hamis, de legalábbis nagyon sarkos és szélsőséges. Ezen esetek mögött gyakran betegség, függőség áll. A szegregátumban vagy mélyszegénységben élés legfőbb hajtóereje a túlélés, valósága mindig a most valósága, de még ebben a mostban és túlélésben is többnyire elsőbbséget élveznek a gyerekek fizikai szükségletei. Ha mégsem így van, még mindig ott van minden településen a gyermekvédelmi rendszer, mely a gyermekjogok maradéktalan érvényesülésén köteles ügyködni, kontrollfunkcióval, eszközökkel – papíron legalábbis – rendesen felvértezve.

Az alanyi jogon járó juttatás állampolgárrá tesz, az utalvány kiskorúsít.

Ferge Zsuzsa fogalmaz nagyon találóan: „A segélyezés az ördögtől való.” (Élő Anita: Szegénységcsapda – interjú Ferge Zsuzsával, Heti Válasz, 2005. június 9.)

De miért is?

A segélyt kérni kell, de legalábbis igényelni. A rászorultságot igazolni (ahol a kérelmezőben, joggal, sokadszorra tudatosul, hogy ő bizony más), a segélykérelem elutasítható, akár mert a kérelmező úgy viselkedik, vagy nem szimpatikus, stb. És igen, van a szegénységnek, a kiszolgáltatottságnak szégyene. Nagyon könnyen helyeződik a segélyt igénybe vevő kiszolgáltatott szerepbe. A gyerekek után igénybe vehető segélyek nagyrészt a nőket, édesanyákat teszik kiszolgáltatottá, megbélyegzetté.

Ha tehetem (ahogy jelenleg is), olyan, terepi munkát végző szervezetnél dolgozom (akár bérért, akár önkéntesen), ahol nem segélyt adok, hanem esélyt, ahol a szegény nem kiszolgáltatott megmentendő, hanem partner, a szó legnemesebb értelmében. Munkahelyem, a Bagázs Közhasznú Egyesület nem ad adományt. Segítséget, támogatást, integrált programokat, lehetőséget annál inkább.

Személy szerint nem vagyok radikális adományellenes, vagyis adtam már „krízissegélyt” pénzben is, szükséghelyzetben – nem bántam meg.

A tárgyi adomány felfogható úgy is, hogy az adományozó odaadja, ami számára felesleges, de felfogható ajándéknak és figyelmes gesztusnak is. A menstruációs szegénység éppen ezért jó példa, magam is támogatom, támogattam a #nemluxustaska Adománygyűjtő Mozgalom 2022-t, amely igen kiválóan céloz, hiszen a szegénységben, az itt és most túlélési küzdelmében a megoldandó kiadások között a tűzifával, a gyerekétkezéssel, -ruháztatással szemben gyakran hátrébb sorolódik a betét vagy a sampon.

Azzal azonban, hogy ez az adományozás utalványban történjen, egyetlen porcikám sem ért egyet. Mostanában a (szerintem igenis alacsony) szociális bértáblával kapcsolatban mindig eszembe jut, amikor kezdő szakemberként, egy karitatív szervezetnél dolgozva, a ruhapénz elköltése közben szinte könyörögtem az eladónak, hogy gyerekruhák helyett írjon felnőttkabátot a számlára, mert a gyerekemnek volt szüksége ruhára – hát nem volt kellemes.

Senkiben ne legyenek kétségek, utalványt adni rossz. Kiskorúsít, és gazdaságtalan.

Állítom, hogy a magyarországi 700 szegregátum szinte egyikének közelében sincsen olyan bolt(hálózat), ahol az utalvány gazdaságosan elkölthető volna, viszont a szomszédban ott az „uzsi”, a „kamatos Klári”, ahol beváltható szükség esetén (természetesen felárral).

Éppen ezért gyakorló szakemberként, oktatóként hiszek az emberi méltóságban, választott szakmámban a partneri kapcsolatok, a helyzetre reagálás, az esélyteremtés elveit vallom, és hiszek az érintettek bevonásának szükségességében.

Meggyőződéssel vallom és javaslom a 13 éve változatlan családi pótlék minimum duplájára emelését, ami nemcsak a szegények, hanem az egész magyar társadalom érdeke is.

A szerző szociális munkás, az ELTE TáTK mesteroktató-terepkoordinátora.

A véleménycikkek nem feltétlenül tükrözik az Index szerkesztőségének álláspontját.

Szeretjük az izgalmas, okos, érvelő írásokat. Várjuk az ön véleményét is.


Címlapfotó: illusztráció

Forrás: index.hu


2024. november 6., szerda

  • november 06, 2024
  • Ismeretlen szerző




Ijedt nő kérte a miskolci mentők segítségét kedd reggel. A telefonáló elmondta, hogy hirtelen megindult nála a szülés és ezekben a percekben adott életet gyermekének egy közterületi mosdóban.

A mentésirányító a legmagasabb prioritásba sorolta a segélykérést. Azonnal levegőbe emelkedett a mentőhelikopter és két másik egységet is indítottak az újszülött és az édesanya ellátására. Szinte le sem tették a telefont, amikor a helyszínen landoló helikopter visszajelzett, hogy a helyszínen nem várja őket senki és a járókelők sem tudnak hasonló eseményről. A többi egység is megérkezett, mire a mentésirányító ismét elérte a bejelentőt, aki sokáig nem vette fel a telefont. Végül sikerült elérni a nőt, aki úgy tett, mintha nem is tudna a segélykérésről – számolt be az esetről az Országos Mentőszolgálat.

Kiderült a felnőtt nőről, hogy csak „csínytevésnek szánta” a bejelentést, ami miatt a mentők komoly erőket mozgósítottak. Az irányításon dolgozó bajtársak és a helyszínre riasztott mentők óriási megdöbbenéssel vették tudomásul, hogy egy ízetlen, tréfának legkevésbé sem mondható telefon miatt feleslegesen érkezett az életmentő segítség. A helyszínre nemcsak a mentők, de a rendőrség munkatársai is riasztva lettek, így eljárás indulhat a „mókázó” bejelentővel szemben. Egyébként egy 12 éves roma lánynak adta ki magát a telefonban. Méltatlan és vérlázító, hogy felnőtt emberek ezzel szórakozzanak. Minden kérdésemre adekvát választ adott, fel sem merült bennem, hogy ilyesmit hazudik valaki”.


Keresés ebben a blogban

Havi legjobbak

Ezeket láttad már

Heti legjobbak