2024. augusztus 21., szerda

  • augusztus 21, 2024
  • Ismeretlen szerző


Régen minden más volt, tudom, elcsépelt szöveg, de ez akkor is így van, nem mondta meg nekünk soha senki, hogy ezt vagy azt ne edd meg, mert egyrészt beteg leszel tőle, másrészt elhízol. Nem volt ilyen, ettünk mindent, amit csak találtunk, és milyen boldogok voltunk! Soha semmitől nem volt semmi bajunk, nem voltunk betegek. Amikor felköltöztünk a városba, akkor nem volt lehetőség már erre, ettük azt, amit kaptunk és láss csodát, egyre többször betegedtünk meg, persze, nem az ételektől, persze.


Az ételeket nem dekáztuk ki, hogy ma csak ennyit ehetünk meg, nem volt fehérje-, vagy éppen szénhidráttáblázatom, mert minek is számolgatnám a kalóriákat. Nagyim jut eszembe mindig, drága nagymamám lekevert volna két pofont, ha azt mondtam volna neki, hogy a sütije hizlal, nem eszem meg. Az öregek is és mi is az ösztönök után mentünk, ha valamit megkívántunk megettük. És hogy mik is voltak ezek? Nézzük!

Többnyire a kertből táplálkoztunk, mivel vidéken mindenkinek, így nekünk is volt kiskertünk, ahol megtermeltünk mindent, zöldséget, gyümölcsöt, tényleg minden volt, ami csak kell! A reggelink sem olyan volt, mint másnak. Úgy kezdődött, hogy kimentünk a kertbe, szedtünk paradicsomot, paprikát, retket, leültünk az asztalhoz, kentünk egy kis vajat a kenyérre és már ettük is jó ízűen a friss zöldségekkel. Néha a vajat kiegészítettük lekvárral, de ami mindig meg volt, az a finom kakaó. Ez is különleges volt, mivel házi tejjel készítettük el!

Az ebéd is teljesen más volt, minden egyes nap délben ettem, nem később, nem hamarabb, hanem délben. Ha akkor nem voltam az asztalnál, lemondhattam az ebédről. A menü mindig leves és második, a hétköznapok változatosak voltak, a vasárnap viszont állandó, szigorúan húsleves, másodiknak pedig rántott hús rizzsel. A vacsorát sem válogattuk meg, mindig azt ettük, ami maradt az ebédből, nem volt külön főzés vacsorára, nem volt melegszendvicskrém meg ilyen-olyan dolgok, de nem is kellettek! Sütiről viszont csak akkor hallottunk, amikor nagyinál voltunk vagy ha vasárnap volt, ezenkívül szinte soha.

Házilag készítettünk mindent, a kovászos uborkát, a savanyúságokat, a sajtot, a túrót, de még a kenyeret is. Télen aztán jött a disznóvágás, és mindig volt hurka-kolbász az asztalon. A kertben tyúkok, kutyák, macskák, disznók szaladgáltak, már amíg apám engedte. Mindig volt friss tojásunk, tejünk a szomszédtól, húsunk, mindenünk! És mindig mindent szerettünk, nem válogattunk, megettünk mindent! Hozzáteszem, nem volt olyan, mint a mostani gyerekeknél. Ne mondjátok, hogy nincs igazam, láttam, számos gyerek nem eszi meg, amit elé tesznek, elkezd hisztizni és máris kap mást. Mi nem kaptunk, és nem sajnálom!

Néhány fotó azokról a régi ételekről, amik gyakran kerültek az asztalunkra, de a mai fiatalok többsége, valószínű meg sem kóstolná őket. 

Köményes rántott leves, amibe gyakran pirított kenyérkockákat tettünk, már ha volt. Ha nem, akkor magában ettük.


Tejes puliszka. Ma már elképzelhetetlen lenne az asztalon, de nálunk nagyon sokszor készült!


Krumplilaska. Ó, drága nagymamám mennyit készítette! Csak krumpli, liszt és víz.


Hús nincs, krumpli van, a vacsora dübbencs lesz! És mi ettük.


Krumplis tészta... káposztás tészta... mikor melyik került az asztalra.


Napestig sorolhatnánk... zsírban sült kenyér, cukros kenyér, tejbe áztatott kenyér... Rengeteg főzelék, vasárnaponként a legfinomabb házi sütemények: tolófánk, csörege, bukta... 
És nem válogattunk.

Hús valóban nem sokszor került az asztalra, de a bödönben a zsír alá dugdosott sült hús olyan finom volt, amit azóta sem ettünk olyat, de még csak hasonlót sem. Nagymamám kocsonyája, a csirkepaprikása... Talán azért becsültük az ételeket annyira, mert nem volt természetes, hogy mindig minden van. 

  • augusztus 21, 2024
  • Ismeretlen szerző



Megszokhattuk, hogy a Való Világ korábbi győztesének, Nagy Alekosznak legtöbbször igen sarkos véleménye van a dolgokról.

Legutóbb például a videósokat, a Youtubereket osztotta ki igen keményen Palik Lászlóék műsorában.

Ám nemcsak erről a témáról mondta el véleményét, bizony a hölgyekkel kapcsolatban is kifejtette a nézeteit.

Elárulta, hogy szerinte kik azok a nők, akik ostobaságokat írnak neki. Ha szeretnéd tudni, ide kattintva minden kiderül.

Minden méltatlankodás ellenére természetesen Alekosz a hölgyek nagy részét becsüli, és szeretné is meghódítani.

Ezért az utóbbi időben egyre gyakrabban látogatja a konditermeket, hogy fejlesszen izomzatán.

Közösségi oldalára is egyre többször tesz fel edzőteremben készült képeket, hogy dokumentálja a változást.

Ennek a legutóbbi fotónak a kedvéért még a pólóját is levette, hogy megmutassa, milyen szépen alakul a felsőteste.




  • augusztus 21, 2024
  • Ismeretlen szerző
Szentes, kedd este fél nyolc. Szokásos esti biciklitúrám - nem nagy, csak egy jó órányi, kitekerek a Tiszára, megnézem a vizet, aztán át a városon haza. 

Ezt véletlenül vettem észre, a Lipóti pékség boltjánál. Ritkán járok arra, de valaki szerint ez gyakori: a megmaradt kenyeret másnap nem adják el, záráskor zacskóba teszik, s ha lehet, tesznek mellé egy gyümölcsjoghurtot is. 

Apróság, tudom. De félkilónyi finom kenyér, a joghurt és a jó szándék együtt...tetszik.







  • augusztus 21, 2024
  • Ismeretlen szerző




 Teljesen összetört a családja annak a háromgyermekes édesanyának, aki karácsony előtt vesztette életét, miután 11 órát kellett várniuk a mentőkre. Hannah Marie mindössze 36 éves volt. Hannah vőlegénye, James Jackman azt mondta, ha a mentők időben megérkeznek, akkor az édesanya még ma is élne.

A 36 éves cisztás fibrózisban szenvedő anyuka a levegőért kapkodott, amikor vőlegénye rátalált. A hölgy csak hosszú várakozás után jutott be a kórházba, ahol már alacsony vérnyomással került az intenzív osztályra. Azonban nem sokkal később megállt a szíve.

"A légzése nem volt megfelelő. Ezért este 19:20-kor hívtam a mentőket, és megpróbáltam Hannah-t kényelembe helyezni."

A mentőautó azonban megdöbbentő módon 11 órával később, december 19-én reggel 6:15-kor érkezett meg a címükre. 

"Semmit nem mondott a diszpécser, hogy vajon miért 11 óra alatt értek ki hozzánk. Viszont a mentősöktől elnézést kell kérnem, most már tudom, hogy nem az ő hibájuk volt, és mindent megtettek a szerelmem életéért. Mindenki küzdött Hannah-ért. Nem az ő hibájuk volt" - ismételte meg James.

James, aki világossá tette, hogy az NHS munkatársai nem okolhatók Hannah haláláért, sürgette a kormányt, hogy "gyorsan cselekedjen" és "pumpáljon több erőforrást" a válsághelyzetben lévő NHS megoldására, "mert nincs elég személyzetük".

James felidézte, hogy élete legnehezebb pillanatai voltak, amikor tudta, hogy Hannah haldoklik.

"Mondtam neki, hogy szeretem. Tudtam, hogy már nem sok van neki hátra".




Az interneten vírusszerűen terjed az a bejegyzés, melyet egy magyar nyugdíjas férfi írt kortársainak! Már több ezeren osztottak meg!

Nyugdíjas Barátaim! Az 1930-as, 40-es, 50-es évek szülöttei! Mi megtapasztaltuk, láttuk, és éltük a háborús eseményeket és azok következményeit…, a lerombolt országot. Ez a korosztály volt, aki eltakarította a háborús romokat. Építette gyermekei számára az alapokat. Szépítette környezetét. A vidéki lakosságnak nem kis terheket jelentett a 60-as,70-es, 80-as években:


– Az úthálózat, járdaépítés,

– villamoshálózat,

– a vízvezeték- és csatornahálózat,

– a telefon

– a gázvezeték rendszer építéséhez a hozzájárulás.


Szabadnapjukon és munka után, társadalmi munkában a gyári munkások, bányászok, parasztfiatalok gyermek- és munkásüdülőket, kulturális létesítményeket, gyárakat, üzleteket, vasutat, parkokat stb. építettek. Kézzel mozgatható csigákkal vonszolták fel az emelvényre az anyagot, talicskával egyengették a talajt, daruk és emelőgépek hiányában.

Ők ma a nyugdíjasok. Ez ma az a korosztály, aki minimálnyugdíjból él!

Ez a korosztály az, aki méltatlan helyzeteknek van kitéve. Döntenek sorsuk felől azok, akiknek milliós összegű a havi jövedelmük A küzdelmes, munkás években megfáradt emberek pedig, egyik napról a másikra tengődnek. Ha kifizetik a havi számláikat, a 10 ezrekre rugó gyógyszereiket kiváltják, néha egy szemüveg, műfogsor is nagy anyagi terhet jelent számukra. Még boldogok is lehetnek, ha marad néhány garasuk, és a turkálóban tudnak maguknak vásárolni.

(...)

A magyar nép tehetséges, büszke és gyönyörű országban él, de egyelőre boldogtalanul. Ezzel az írással nem vitafórumot szeretnék indítani, csak kikívánkozott belőlem tehetetlennek érzem magam és nagyon elvagyok keseredve. Bízom a változásban. Köszönöm ha elolvastátok NAGY GENERÁCIÓ.

„Megbűnhődte már e nép A múltat s jövendőt!”


Forrás


  • augusztus 21, 2024
  • Ismeretlen szerző




A Sztárbox kapcsán beszélgetett Schóbert Larával a Story magazin munkatársa, akit arról is megkérdeztünk, hogy miért változtatta meg a vezetéknevét, hiszen egy ideje már hosszú ó-val, Schóbertként szerepel a médiában. 

„Nem változtattam meg a nevem. Igazából így írják eredetileg is, úgyhogy fogalmam sincs, hogy eddig miért Schobertként hivatkoztak ránk. A hivatalos okmányaimban is hosszú ó-val írják a nevünket, nekem pedig így jobban tetszik. Gondoltam, így használom a nyilvános szerepléseimkor is.”


  • augusztus 21, 2024
  • Ismeretlen szerző




A milliárdos és Galambos Boglárka fél évig alkottak egy párt. Lagzi Lajcsi lánya most szingli, a szerelme, Csipak Péter pedig gyorsan visszament az exéhez.


Mint korábban írtuk, az áramlopásért elítélt Lagzi Lajcsi 25 éves lánya egy nála sokkal idősebb, milliárdos vállalkozóval folytat viszonyt. A kapcsolatukról nem árultak el túl sokat, egy ideig titkolni is próbálták, hogy bármi közük lenne egymáshoz, végül kiderült, hogy tényleg egy párt alkot Csipak Péter és Galambos Bogi.


A gazdag vállalkozó és Galambos Boglárka nőnap alkalmából döntött úgy először, hogy nyilvánosan is felvállalják szerelmüket, ezért közös képet is mutattak az Instagram-oldalaikon, melyhez az üzletember egy hosszabb üzenetet is írt.


Ha én úriemberként viselkedem a hozzám tartozó nővel, azzal megadom számára a lehetőséget hogy száz százalékban élje meg mellettem a nagybetűs nőiességét

 - írta a férfi, majd hirtelen úgy döntöttek, törlik a bejegyzést. Később Galambos Boglárka úgy döntött, hogy egy korlátozott ideig elérhető Instagram-bejegyzésben közzéteszi első nyilvános, közös fotójukat, ahol nagyon elegáns ruhában fotózták őket, szorosan összebújva, egymást ölelve pózoltak a kamerának.



A 25 éves divattervező lány korábban már megszólalt a viszonyról, melyről azt állítja, hogy börtönben lévő, hamarosan szabaduló apja is áldását adta, hiszen eddigi párjai is idősebbek voltak.  Bár próbálták azt mutatni, hogy nagy a szerelem, fél év után már szakítottak. A lány jelenleg szingli, de a gazdag barátja hamar társra talált: visszament az előző barátnőjéhez.


Próbálták megmagyarázi a szakítást


"A pletykákkal ellentétben, senki nem csalt meg senkit. Egyszerűen úgy érzem, ebben a kapcsolatban ennyi volt. De a szakításunk ellenére én ma is a legnagyobb tisztelettel tekintek Péterre, ami kölcsönös. Jóban maradtunk, nincs harag közöttünk, csak másfelé vitt minket az élet" - ecsetelte nemrégiben arról Lajcsi lánya, hogyan váltak el az útjaik. Galambos Bogi azt is elmondta, a szakítás okai közé tartozott, hogy máshol tartottak az életben, úgy érezte, Péternek sok a pörgése, ő viszont most teljes erőbedobással a munkájára igyekszik összpontosítani.


Csipak Péter egy ismert sportoló miatt szakíthatott


A milliárdos Galambos Boglárka előtt egy korcsolyázó hölggyel járt együtt, azonban a kapcsolatuk tavaly véget ért. Most kiderült, hogy a vállalkozó és Murányi Szilvia újra egymásra találtak és nem is lehetnének boldogabbak. Ezt az is bizonyítja, hogy a 2024-es Miss Balaton szépségverseny döntőjére már a 27 éves szinkronkorcsolyázó oldalán jelent meg Csipak, vagyis először mutatkozott ismét nyilvános eseményen az exével.

A fiatal lány először műkorcsolyázott, majd később szinkronkorcsolyára váltott és a magyar válogatott csapatában versenyzett évekig. 


Keresés ebben a blogban

Havi legjobbak

Ezeket láttad már

Heti legjobbak