2024. augusztus 10., szombat

  • augusztus 10, 2024
  • Ismeretlen szerző




A kisfiú 2016 nyarán kezdte rosszul érezni magát, mire a szülei azonnal orvoshoz vitték. Azt mondták, hogy megfázott, és hazaengedték. Azonban csak romlott az állapota.


A következő alkalommal már megkapta a diagnózist, amit senki nem akar hallani: rákos volt. A kezelése azonnal elkezdődött. 2017-ben úgy tűnt, hogy legyőzi a betegséget. Az orvosok nem találták nyomát a ráknak, ő pedig rohamosan gyógyult. Elkezdett újra iskolába járni.

Sajnos nem kellett sokat várni, mire egy rutin vizsgálat során újra felismerték a rákot a szervezetében. Új kezelést kezdett, és a túlélési esélyeit 70%-osra saccolták. Júliusban megint elég jól volt ahhoz, hogy elhagyja a kórházat. Sajnos augusztusban újra vissza kellett mennie, de ezúttal a rák súlyosabb volt, mint valaha. Az egész szervezetére szétterjedt.

De a fiúnak volt egy célja, ami erőt adott neki. Életben akart maradni, hogy lássa a nemsokára születő kistestvérét. Szörnyű 3 hónap állt előtte. A család megtett mindent, hogy elviselhetővé tegyék utolsó napjait, de folyamatosan szednie kellett a fájdalomcsillapítókat.


Végre megszületett a kishúga. A kisfiú megölelte, majd azt mondta:


„Szeretnék maradni, de mennem kell, hogy a védelmező angyalod lehessek!”


Nem sokkal később eltávozott.


  • augusztus 10, 2024
  • Ismeretlen szerző




Az elmúlt időszakban a brit királyi család kapcsán a média elsősorban III. Károly rákbetegségével foglalkozott, míg Katalin hercegné kapcsán a korábbi műtétjével. A legrosszabb pletykák kezdtek el terjedni az online térben, majd Vilmos herceg a nyilvánosság előtt öntött tiszta vizet a pohárba, hogy felesége hamarosan visszatér a közügyekhez. Tényleg megdöbbentő pletykák kezdtek el terjedni a különböző közösségi oldalakon, ezek között volt nagyon megmosolyogtató is, amely azt állította, hogy a hercegné valószínűleg részt fog venni az új brit valóságshowba, és beköltözik többed (híresség) magával egy villába is.


Katalin hercegné műtétjéről azonban a Buckhingam-palota korábban nyilatkozott, a hasi műtét kapcsán az aggódóknak elmondták, hogy semmiféle komoly baj nem történt, Katalin jól van, de egyelőre nem készült róla friss fotó. Ám most megtörték a fénykép-csendet Angliában, és anyák napja alkalmából Katalin a gyermekei ölelésében készült képpel üzent mindenkinek, hogy nagyon is jól van.


Ám nem kellett sok, hogy egy sor pletyka újra felüsse a fejét a fotó láttán, hiszen voltak olyanok, akik nagyon komolyan kielemezték az ábrázolást, úgy pixelről pixelre meglesték azt, hogy valamit kiderítsenek.


Sok találgatás mellett pedig már be is indult egy újabb pletykagyár, hiszen Katalin ujjáról hiányzik a jegygyűrű, azaz ékszer, amelynek elképesztő története van, és ezer szállal kötődik a királyi családhoz, így Vilmos herceg életében is nagyon fontos szerepe van. Ez a 12 karátos zafír ékszer ugyanis még Diana jegygyűrűje volt, amelyet Károlytól kapott. Ám fura fordulat van a jegygyűrű történetében, hiszen azt eredetileg Diana Harry hercegnek szánta, ám amikor Vilmos bejelentette, hogy megtalálta élete szerelmét, akinek meg fogja kérni a kezét, akkor Harry ezt az ékszert azonnal átadta testvérének.


Ezt a gyűrűt tehát eredetileg Meghan-nak kellene viselnie.


Most azonban ez a gyűrű hiányzott a képről, és Vilmos is, így a rajongók azt éreztették sok helyen a közösségi média felületein, hogy valami baj lehet a házassággal. A Marie Claire című lap azonban hosszan foglalkozott a témával, és megírták, hogy Katalin és Vilmos sajtósai azt közölték, hogy a képeket Vilmos készítette, ezért nem szerepelt a képen, ám a gyűrűvel kapcsolatban nem jelent meg válasz. A lap azonban utánajárás után megírta, hogy nem ez volt az első alkalom, hogy Katalin ujjáról hiányzott a díszes ékszer, így a feltételezéseknek nincs alapjuk a rajongók részéről.


  • augusztus 10, 2024
  • Ismeretlen szerző




Mára hozzászokhattunk, hogy sorra dől meg a világ összes melegrekordja, legyen szó napi maximumokról, heti, havi vagy éves átlagokról: a tavalyi volt minden idők legmelegebb éve (legalábbis a mérések kezdete, az 1850-es évek óta), egy kutatás szerint az elmúlt kétezer év legmelegebb nyarát éltük a Földön 2023-ban, de a valaha mért legmelegebb hónap is tavaly júliusra esett globálisan.


Ha csak Magyarországot nézzük – és nem az egyes mérőállomások csúcsértékeit, hanem az országos átlagot –, a tavalyi kánikula nem került be a rekordok könyvébe: a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) vonatkozó táblázatában a legmelegebb nyár mellett a 2022-es évszámot találjuk, a júniusi, júliusi és augusztusi rekordok pedig 2019-hez, 2021-hez és 1992-höz tartoznak. Ezek közül is a július a legérdekesebb, és nemcsak azért, mert a HungaroMet friss elemzése szerint 2024-ben újabb havi rekord dőlt meg, hanem azért is, mert ahogy az a KSH korábbi, 2021-ig frissített adatsorából kiderül, a hónap előző melegrekordjáig majdnem száz évet kell visszamenni az időben.

„A Meteorológiai Intézet fennállása óta (1871) ilyen meleg nyári hónapunk még nem volt” – írta a júliusi kánikuláról az Időjárás folyóirat 1928. szeptember-októberi számában Fraunhoffer Lajos meteorológus, az intézet nyugalmazott munkatársa. Hogy ez pontosan hány fokot jelentett, azt nehéz megfejteni: a korabeli cikk 24,7 Celsius-fokos országos havi középhőmérsékletről ír, ami a mai abszolút havi rekord (1992. augusztus: 24,5 °C) ismeretében megkérdőjelezhető, főleg, hogy a KSH táblázatában már csak 23,5 fok szerepelt, az Országos Meteorológiai Szolgálat pedig 23,05 fokot rendelt 1928 júliusához egy tavalyi gyűjtésben.


Ráadásul miután a július 16-i napi maximumhőmérsékleti rekordot, amit egészen idáig az 1928-ban a Hajdú-Bihar megyei Szerepen mért 40 Celsius-fok tartott, idén megdöntötte a Kelebián regisztrált 41,6 fokos csúcs, már csak egyetlen nap őrzi a kilencvenhat évvel ezelőtti kánikula emlékét: 1928. július 17-én, szintén Szerepen 41,1 fokot mértek – idén ugyanazon a napon 39,7 fok volt a maximum az országban.


Minden gyengítő tényező ellenére azonban kétség sem férhet ahhoz, hogy 1928 nyarán szokatlanul meleg volt az országban. Olyannyira, hogy Fraunhoffer egyenesen azt írta Az idei nagy hőségről című folyóiratcikkében:

„…a most átélt rendkívüli forró nyár nagyon kivételes és annyira ritka jelenség, hogy nagy valószínűséggel állítható: a mai nemzedék túlnyomó része ilyet már nem fog megérni.”

A Rákos-patak vizét felhasználó, strand céljára kialakított, beton fenekű Kristály-tó Budapesten – háttérben a Kerepesi út, balra mellette az egykori Vámház, attól jobbra a Körvasút felüljárója (1928)

 A Rákos-patak vizét felhasználó, strand céljára kialakított, beton fenekű Kristály-tó Budapesten – háttérben a Kerepesi út, balra mellette az egykori Vámház, attól jobbra a Körvasút felüljárója (1928) Fotó: Fortepan / Vízkelety László


Lángoló rétek, kisült legelők, száraz levegő

A viszonylag hűvös május, majd a már melegebb, de a poláris front időszakos, hideget hozó betörései miatt nagyon változatos június után 1928 hetedik hónapjában lecsapott a forróság Magyarországra. A nyugat–kelet irányú alacsony nyomású légtömeg minket elkerülve észak felé vándorolt, így nem hozott enyhülést, a délről érkező magas nyomású légáramlat viszont stabilizálta a meleget és a szárazságot. Az Időjárás folyóirat havi összefoglalója alapján a váratlan kánikula minden szempontból felforgatta az országot:

„A hőségnek kivételessége mellett tanúskodik az a sok tűzeset, melyet a vasúti vonalak mentén a földeken (parlag és rét) a mozdony kéményéből kipattanó szikrák okoztak és egyéb tűzesetek, továbbá az a sok napszúrásos megbetegedés és haláleset, mely Budapesten és a vidéken is ez év júliusában érte az embereket. Még a budai hegyvidéken is annyira kisült a fű és egyéb takarmány, hogy ezeknek ez esztendőben még a második kaszálásuk is kizárt dolog. Amilyen szélsőséges volt a júliusi hőmérséklet, olyan szélsőséges természetesen a többi elem viselkedése is.”


A hőmérséklet havi átlaga országosan több mint 2,5 Celsius-fokkal haladta meg a korábbi júliusok átlagát, és az Alföldet nagyobb mértékben érintette a hőség (Kalocsán 3,3 fokkal volt a normális fölött az átlag), mint az ország nyugati részét (Nagykanizsán csak 1,6 fokkal). A hónap 20 napján az országban sehol nem esett eső, és nem is volt olyan nap, amikor az ország egészét érte volna csapadék – Szegeden és Egerben mindössze két csapadékos napot jegyeztek fel, míg a legtöbbet, nyolcat, Sopronban.


„Július időjárása, amilyen kedvező volt a gabonafélék érésére és a cséplési munkálatokra, olyan káros volt a kapásokra és takarmányfélékre. A legelők, rétek sokhelyütt teljesen kisültek, úgyhogy a jószág elesett a legelés lehetőségétől. Ha a szárazság még hosszabb ideig tart, a kapásokban és takarmányfélékben katasztrofális károktól lehet tartani. Súlyosbítja még az esőhiányt a levegő rendkívüli szárazsága, mely miatt harmat sem képződik, amely némileg felüdítené a tikkadt növényzetet” – írták az Időjárásban.

A kánikula nehézségeit természetesen a kor újságírói és fotográfusai is igyekeztek megragadni – az ő munkáik alapján igyekeztünk rekonstruálni az 1928 nyarán pusztító hőhullámot. Miért zárták be a Széchenyi-fürdőt a legnagyobb melegben? Miért állt egy ország a rendőrök mellé? Mire mentek a hínáros szegedi halastóban felkészülő úszók az olimpián? Mit írt Márai Sándor a Dunát megrohamozó tömegről? Mivel magyarázták majd' száz évvel ezelőtt a példátlan hőséget, és mennyire állnak meg ma ezek a nézetek?


  • augusztus 10, 2024
  • Ismeretlen szerző




Liptai Claudia és Gesztesi Károly közös gyereke, Gesztesi Panka nemrégiben, júliusban töltötte be a 18. életévét.


Gesztesi Panka szép fiatal nő lett, így nem meglepő, hogy modellként dolgozik, és egyre több felkérést kap: olyan márkákkal dolgozott már együtt, mint a Sugarbird vagy a Daalarna. A csodaszép kislány egyébként már 14 évesen kapott felkéréseket.


Íme friss fotója saját közösségi oldalán.


  • augusztus 10, 2024
  • Ismeretlen szerző




Boros Lajost Nagykőrösön, az izraelita temetőben helyezik örök nyugalomra augusztus 12-én, hétfőn, délelőtt 11 órakor. 

Mert bár felnőtt életében Budapesten élt és dolgozott, de fiatalkorának meghatározó helyszíne volt Nagykőrös. 


  • augusztus 10, 2024
  • Ismeretlen szerző




A Retro Rádió reggeli műsorában Lovász László, Voga János emlékezett meg a csütörtökön elhunyt legendáról. Bochkor Gábort azonban hiába várták a hallgatók, nem tudott jelen lenni az érzelmes búcsún.


Gyászba borult a Retro Rádió reggeli műsorának stúdiója, a műsorvezetőket és az egész stábot sokkolta Boros Lajos halála. Már a Bochkor beköszöntőjében megemlékeztek Lovász Laciék a legendás rádiósról, aki szerintük a reggeli rádióműsorok atyja volt. De Bocsi szavaira hiába vártak a hallgatók, nem tudott jelen lenni, előre egyeztetett programja volt. 


Bochkor Gábor - Boros Lajos

2021-ben a hallgatók nagy örömére egy adás erejéig újra együtt rádiózott Bochkor Gábor, Boros Lajos és Voga János Fotó: Végh István

„Piszok nehéz”


Piszok nehéz ez a reggel, piszok nehéz ebben a stúdióban most bent ülni. Mérhetetlen a szomorúság, az sms-ek is mind-mind erről szólnak

 – kezdte a péntek reggeli beköszöntést Lovász László, majd beolvasott néhány üzenetet a hallgatóktól. Később megszólalt Voga János is, aki a felnőtt életének nagy részét Boros Lajossal töltötte. Vogci évekig volt a Danubius Rádió Cappuccino műsorának egyik vezetője, majd később a Sláger Rádió Bumeráng című műsorának állandó vendégeként hallhatták az emberek Boros Lajossal és Bochkor Gáborral. Aztán a Slágeren, majd Neo FM-en futó Lali király audienciája című műsorban is gyakran megfordult, aztán Boros Lajossal egy közös podcastot is indítottak BorosmegaVoga címmel. 


„Talán Ildikón, a feleségemen kívül vele töltöttem el a legtöbb időt. 19 éves voltam, amikor először találkoztunk… Már az első beszélgetéskor egymásba szerettünk… Azt mondta, tehetséges vagyok, hittem neki és aztán 50 éven keresztül összefonódott az életünk, nagyon intenzíven. Már a legelejétől munkakapcsolatba is kerültünk. Ami megjelent róla, az nagyon kevés. Ő az utolsó nagy magyar polihisztor volt, rettenetesen sokoldalú volt! Tegnap nem tudtam elaludni, lefeküdtem, forgolódtam, szinte szó szerint visszajöttek párbeszédeink” – mondta elcsukló hangon Voga. 


Több mint tíz éven át elválaszthatatlan volt egymástól Boros és Bochkor. A Bumeránggal egy pillanat alatt belopták magukat az ország szívébe, nem volt olyan autós, aki ne oda kapcsolt volna reggelente munkába menet. De ma reggel nem tudott ott lenni a rádióban kollégáival, programja volt. A rádiózás nagyágyúja nagyon nehéz időszakon megy keresztül, nemrég elvesztette imádott édesanyját, most pedig Boros Lajost, akinek neve összeforrt az övével.


Kiderült a Boros Lajos temetésének időpontja


Boros Lajost Nagykőrösön, az izraelita temetőben helyezik örök nyugalomra augusztus 12-én, hétfőn, délelőtt 11 órakor. Mert bár felnőtt életében Budapesten élt és dolgozott, de fiatalkorának meghatározó helyszíne volt Nagykőrös. 


  • augusztus 10, 2024
  • Ismeretlen szerző




Hatalmas a boldogság Kulcsár Edina és G.w.M családjában! Úgy tudjuk ugyanis, hogy az egykori szépségkirálynő csütörtökön életet adott negyedik gyermekének, aki információink szerint programozott császárral jött a világra.


A volt szépségkirálynő programozott császárral szülte meg negyedik gyermekét

Az újabb családtag érkezésével Edina és G.w.M immáron négyszeres szülők lettek

Edina és G.w.M február végén jelentették be, hogy ismét bővül a családjuk, a második közös gyermeküket várják, aki kisfiú lesz. Akkor mind a ketten úgy nyilatkoztak, ezzel egy álmuk válik valóra, ugyanis az volt a vágyuk, hogy egy közös kislányuk és egy kisfiuk is legyen.


 Kulcsár Edina megszólalt negyedik gyermeke érkezéséről: „Kemény lesz, de én nagyon terhelhető vagyok”

Kulcsár Edina megszólalt negyedik gyermeke érkezéséről: „Kemény lesz, de én nagyon terhelhető vagyok”


A babavárást Edina kiegyensúlyozottan és aktívan élte meg. Végig edzett, ám a hét elején megosztotta, hogy az utolsó ilyen videót láthatták tőle, a hétvége felé ugyanis megszületik a kisfia. Csütörtökön pedig egy olyan TikTok-videóval jelentkezett be, amelyben a férjével éppen úton vannak, a hátsó ülésen pedig ott volt a Mommy Bag feliratú táska, amibe a kismama a kórházi dolgait pakolta. Vélhetően éppen a kórház felé tartottak.


Nos, mindez nem véletlen, lapunk ugyanis megtudta, hogy Edina már életet adhatott a picinek. Kerestük a kismamát, de nem értük utol, a zenész pedig azt kérte, most hagyjuk őket, mert éppen pihennek. Egy hozzájuk közel álló forrás azonban megerősítette az információinkat.



Mivel Edina mind a három gyermekét császármetszéssel szülte, az orvos ezúttal is programozott császárt javasolt. Csütörtökre volt betervezve, és úgy tudom, semmilyen akadálya nem volt annak, hogy ez meg is történjen. Ha minden a tervek szerint haladt, a kisfiú már a szülei karjában van


– mondta az informátor.


 Kulcsár Edina és G.w.M öröme határtalan, kisfiúval bővült a családjuk / Fotó: TV2

Kulcsár Edina és G.w.M öröme határtalan, kisfiúval bővült a családjuk / Fotó: TV2


Edinának ezúttal sem kellett egyedül vajúdnia: korábban egyik követője kérdésére elmondta, ismét mellette lesz majd a férje.


– Igen, apás szülést tervezünk, tavaly is így volt, és nagyon jó élményekkel gazdagodtunk, ezért nem is volt kérdés, hogy most is bejön velem – válaszolt az immáron négygyermekes édesanya, aki azt is elárulta, ezúttal másik magánkórházat választottak a szüléshez.

– Nem ott fogok szülni, ahol tavaly, aminek több oka is van... Egyrészről annyira az árhoz képest nem voltam elájulva, másodsorban pedig abszolút az volt a fő szempont, amikor kórházat választottunk, hogy a kislányunkat, Amarát is be tudjuk magunkkal vinni, mert brutálisan anyás, illetve nem szerettük volna annak kitenni, hogy elmegyünk 2-3 napra, hirtelen sok ideig nem lát minket, majd utána hazaérkezünk egy új bébivel. Ebben a kórházban megengedett, hogy bent tartózkodjon velünk, ami nyilván nem lesz egyszerű, de szerencsére nagyon sokan segítenek nekünk a családból – osztotta meg néhány napja a részleteket Kulcsár.


Nos, ha információink nem csalnak, az új bébi már megérkezett a családba, így Edina és G.w.M is már négyszeres szülő. Mint ismert, a korábbi kapcsolataikból mind a kettőjüknek egy fia és egy lánya van, tavaly májusban pedig megszületett a közös kislányuk, Amara, most pedig a kisfiuk, akinek a nevét még nem árulták el.


Dion lett a kisfiú neve

Pénteken este hat óra után a büszke édesapa közösségi oldalain osztotta meg az örömhírt, hogy a kisfiuk valóban világra jött:


Isten hozott kincses hercegem, Varga Dion


– írta G.w.M.


Keresés ebben a blogban

Havi legjobbak

Ezeket láttad már

Heti legjobbak