2024. augusztus 9., péntek

  • augusztus 09, 2024
  • Ismeretlen szerző




A Dancing with the Stars idején Krausz Gábor és Mikes Anna szerelméért szurkolt a fél ország, most pedig, hogy már jó ideje együtt vannak, és a kis Hannaróza is remekül beilleszkedett a mozaikcsaládba, mindenki azt figyeli, lesz-e közös gyermeke az álompárnak.


Megkérdeztük az asztrológust, mennyi esély van erre, illetve hogyan alakul az életük.


Íme a szakértő véleménye:


Krausz Gábor csupa érzelem és ambíció. Fontos számára, hogy olyan legyen a párja, akit tényleg szeret és ez sebezhetővé teszi az amúgy kemény Kost. Születési ideje alapján kétszer nem fut bele ugyanabba a csapdába, de mert a szerelem nagyon fontos nála, így nem lehetetlen, hogy ezen a téren kivételt tesz.


Mikes Annával a válását követően jelentették be, hogy egy pár és azóta is remekül megvannak. Más kérdés, hogy számára ez lehet a gyenge pont, mert tudjuk, hogy kedveli a Bak-jellegű kemény nőket. Annának, az új párjának ugyan nem domináns a Bak, de mert ott áll az Uránusz és a Neptun, így generációs jelölőként ugyanúgy meggyűlhet a baja a párkapcsolattal, mint sokuknak ezen együttállás környékén.




Kettejük kapcsolata azon múlhat, hogy Krausz Gábor mennyire tud hiteles lenni számára és


mennyire képes az érzelmi zsarolást kihagyni a repertoárjából.


Házasság esetén a tartósság úgy jöhet szóba, ha vállalnak egy közös gyereket, ami majd összeköti őket.


Ha csak az együttélést tartják fontosnak, a kapcsolatuknak nem igazán lehet jövője.


Ugyanakkor, ha jövőre bejelentik a házasságot, még ott a lehetőség, hogy Krausz Gábor egykori hitvese beleszól a kapcsolatukba valamilyen formában. Ezt sajnos nehéz lesz kihagyni, hiszen egy közös gyermek már onnan is van.


  • augusztus 09, 2024
  • Ismeretlen szerző




Noha sok nyugdíjas számított rá, a hírek szerint idén már nem érkezik meg számukra az emelés.

Január elsejétől 6 százalékkal nőttek a nyugdíjak Magyarországon, hogy kompenzálják a várható inflációt. A legfrissebb adatok szerint azonban, miután az idei áremelkedések nem haladják meg a kormány által kalkulált értéket, a nyugdíjak újabb emelése csak jövőre várható – számolt be a Piac és Profit.


Karácsony Mihály, a Nyugdíjas Parlament elnöke szerint a szakértők egyetértenek abban, hogy az idei infláció valamivel 5 százalék fölött lesz, tehát nem éri el majd a 6 százalékot. A nyugdíjak januári emelésének mértéke azonban még kérdéses, mivel a kormány bejelentette, hogy a jövő évi költségvetést csak az amerikai elnökválasztás után terjeszti a parlament elé. A szakértő úgy véli, ennek semmi köze a magyar nyugdíjakhoz, inkább csak időhúzásról van szó a csökkenő GDP és a költségvetési hiány miatt. Hozzátették: következő év izgalmas lehet az idősek számára, hiszen


az ígéretek szerint akkorra készül el az új magyar nyugdíjtörvény.


Az új nyugdíjtörvény előzményei 2022 októberéig érnek, amikor a világjárvány után az uniós országoknak helyreállítási és ellenállóképességi terveket kellett benyújtania: Magyarország 27 mérföldköves – amelyből az egyik a nyugdíjtörvény megalkotása volt – tervét az unió el is fogadta. A nyugdíjasokra vonatkozó jogszabály elkészítéséhez nemzetközi szakértők bevonását is vállalták. Mint arra emlékeztettek, Varga Mihály pénzügyminiszter 2023. november 28-án bejelentette, hogy a nyugdíjtörvény előkészítésére a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) szakértőit kérték fel, amely ígéretet tett arra, hogy


javaslataival december 31-ig elkészülnek, a pénzügyminiszter pedig vállalta, hogy az anyagot nyilvánosságra hozzák.

A cikk szerint az elkészült anyagot el is küldték a kormánynak, ám annak nyilvánosságra hozatala azóta is várat magára. 


Egyelőre nincs hír a nyugdíjtörvényről


Az elfogadott tervezet szerint az új nyugdíjtörvényről 2024 első felében kellett volna lefolytatni a társadalmi vitát, de ez még nem történt meg. Karácsony Mihály kiemelte, hogy a Nyugdíjas Parlament már megtárgyalta és elfogadta, hogy milyen fenntarthatósági és méltányossági elveket szeretnének látni a jogszabályban, és mindezt el is küldték a kormánynak, ám a lap szerint érdemi munkáról eddig nem kaptak információt.


  • augusztus 09, 2024
  • Ismeretlen szerző




Életének 78. évében elhunyt az ország egyik ikonja, a hazai rádiózás legendás alakja, Boros Lajos. A műsorvezető hosszú betegség után örök álomra hunyta le a szemét, halála országszerte megrázta az embereket. Az egykori rádiós műsorvezetőnek egy megemlékezést tartottak a Retro Rádió péntek reggeli műsorában, de Bochkor Gábor nem jelent meg a stúdióban. Műsorvezetőtársai elmondása szerint dolga akadt, emiatt kénytelen volt kihagyni a pénteki adást, de azt ígérték, hogy hétfőn már ismét ő fogja köszönteni a hallgatókat.


Lovász Lászlóék mellé ezen a megemlékezésen Voga János, azaz Vogci csatlakozott, aki régóta ismerte Boros Lajost, jó barátságot ápoltak egymással, és együtt is dolgoztak. Voga János évekig volt a Danubius Rádió Cappuccino műsorának egyik vezetője, majd később a Sláger Rádió Bumeráng című műsorának állandó vendégeként hallhatták az emberek. Aztán a Slágeren, majd Neo FM-en futó Lali király audienciája című műsorban is gyakran megfordult, aztán Boros Lajossal egy közös podcastot is indítottak Borosmegavoga címmel. Vogci 2020. augusztus 31. óta heti háromszor a Retro Rádió Bochkor című műsorának rendszeres vendége, de Boros búcsúja miatt most jóval korábban, már a műsor kezdésekor mikrofon elé ült.


Újra összeállt Bochkor Gábor és Boros Lajos, sok év után ismét együtt hallhatjuk őket, visszatért a rádiózás legendás párosa

Újra összeállt Bochkor Gábor és Boros Lajos, sok év után ismét együtt hallhatjuk őket, visszatért a rádiózás legendás párosa

Olvass tovább...

A megemlékezés a Lali király dallal indult, majd a műsorvezetők felolvastak néhány SMS-t, amit Boros Lajossal kapcsolatban írtak a hallgatók. Voga János rögtön azzal kezdte, hogy mérhetetlen szomorúság borítja be az országot a rádiós legenda halála miatt.


A RÁDIÓS-ZENESZERZŐ EGY KEDVES EMBERNEK ISMERTE MEG BOROS LAJOST, AKIT AZ UTOLSÓ MAGYAR POLIHISZTORKÉNT JELLEMZETT.

Elmesélte, hogy miután megnyerte a Ki mit tud?-ot, Boros összefogta az összes magyar utcai zenészt - úgymint a 100 Folk Celsiust, a KFT-t vagy éppen Gerendás Péter együttesét -, és segítette őket abban, hogy befussanak a zeneiparban. Vogci kiemelte, hogy számos zenekar sokat köszönhet Boros Lajosnak, megemlítette a Napoleon Boulevardot, a Republicot, a Zizi Labort, és a Névtelen Nullát, akik ugyancsak hálával tartozhatnak a rádiósnak.


Voga János hozzátette, hogy pályatársa rendkívül sokoldalú volt, hiszen sokan nem tudják róla, hogy zenés színdarabokat is írt, illetve Vámos Miklóssal egyfelvonásos rádiójátékokat, amiket olyan kiváló hazai színészek játszottak el, mint például Garas Dezső. Voga Jánost nagyon megrázta barátja halálának a híre, de bízik benne, hogy jó helyen van ott is, ahová most került, majd hozzátette:


„MÁR MEGINT ELŐTTÜNK VAN, A FENE EGYE MEG. EGYSZER TALÁN MAJD UTOLÉRJÜK”.

A megemlékezés után, a Bochkor című műsor Facebook-oldalán közzétettek egy videót arról a napról, amikor 2021-ben újra összeállt a régi Bumerángos csapat.


„3 éve és 1 hónapja együtt lehettünk újra egy kicsit Lajossal a stúdiónkban. Együtt lehetett a régi Bumeráng stáb, úgy ahogy sok éven át ébresztettük Magyarország rádió hallgatóit. És úgy, ahogy már nem lesz lehetőségünk többet együtt lenni veletek. Akkor elbúcsúztunk egymástól, de nem gondoltuk, hogy örökre elbúcsúzunk tőle. Most ezzel a kis emlékkel köszönünk el kollégánktól, barátunktól. Köszönünk mindent neked. Nyugodtak vagyunk, mert tudjuk, hogy veled lesz a humorod odafent és azért is, mert hagytál nekünk is itt a földön bőven belőle a nehezebb napokra”


- búcsúznak a rádiósok Boros Lajostól.


Bochkor - A Bumeráng Dreamteam újra együtt

3 éve és 1 hónapja együtt lehettünk újra egy kicsit Lajossal a stúdiónkban. Együtt lehetett a régi Bumeráng stáb, úgy ahogy sok éven át ébresztettük Magyarország rádió hallgatóit. És úgy, ahogy már nem lesz lehetőségünk többet együtt lenni veletek. Akkor elbúcsúztunk egymástól, de nem gondoltuk, hogy örökre elbúcsúzunk tőle. Most ezzel a kis emlékkel köszönünk el kollégánktól, barátunktól. Köszönünk mindent neked. Nyugodtak vagyunk, mert tudjuk, hogy veled lesz a humorod odafent és azért is, mert hagytál nekünk is itt a földön bőven belőle a nehezebb napokra.  Ígérjük vigyázunk rá és büszkén őrizzük! Legyen neked könnyű a föld, drága Lali Király!  -Bochkor Team-


Posted by Bochkor on Thursday, August 8, 2024


  • augusztus 09, 2024
  • Ismeretlen szerző




Boros Lajos halála előtt interjújában a következőt nyilatkozta:





  • augusztus 09, 2024
  • Ismeretlen szerző




Hetvennyolcadik életévében meghalt Boros Lajos, a legendás rádiós – tájékoztatott erről Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége. A magyarországi reggeli rádiózás úttörője 1999-től tíz éven keresztül vezette a Sláger Rádió Bumeráng című műsorát.

„A gyászoló család fájdalommal tudatja, hogy 2024. augusztus 8-án, csütörtökön délután, életének hetvennyolcadik életévében, hosszas betegség után elhunyt Boros Lajos, gitáros-énekes, műsorvezető, a magyarországi reggeli rádiózás úttörője” – közölte a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége.

Boros Lajos 1947. április 12-én született Budapesten. Tanulmányait a Bánki Donát Gépipari Technikumban végezte, ezt követően a Kandó Kálmán Villamosipari Főiskolán diplomázott 1970-ben, majd 1972-ben énekes-gitáros kategóriában megnyerte a Ki mit tud? című vetélkedőt.

A Sláger Rádió Bumeráng című műsorát 1999 és 2009 között vezette, 2010 és 2012 között a Neo FM, majd a Music FM reggeli műsorának frontembere volt. 1999–2001 között az RTL Klub Kész átverés című show-jának műsorvezetője volt. Boros Lajos a Magyar Köztársasági Érdemrend lovagkeresztje címmel kitüntetett művész.

„Nem akartam, hogy háború legyen”

Boros Lajos, a magyar rádiózás egyik ikonikus alakjának életútja olyan, mint egy hullámvasút, és egyik utolsó interjúját a Velvetnek adta. „A hűtőgép KTSZ-nél voltam bádogos, ha minden igaz! – mondta tavaly decemberben Boros Lajos. – Anyukám nevelési célzattal küldött oda, hogy megtapasztaljam, milyen a kétkezi munka. Ez egy évig tartott, és ezalatt olyan emberekkel találkoztam, akikkel a büdös életben nem találkoztam volna!” 

Boros Lajos ekkor döntött úgy, hogy a művészet felé fordul, ami végül meghatározóvá vált az életében. A sorsnak ugyanakkor más tervei voltak: nem sokkal később behívták katonának. A katonaság idején a rádiós szembesült a saját korlátaival és elveivel. Teljesen kétségbeesett, és azt mondta, nem bír ki két évnyi katonaságot.

Bevittek katonának, de egyszer csak rájöttem, hogy minden falat, amit elfogyasztok, az az ellenséget támogatja. Ezért elkezdtem jóval kevesebbet enni ideológiai alapokon, nem akartam, hogy háború legyen

– idézi fel Boros Lajos azt az időszakot. Ezt követően karrierje új irányt vett, amikor 1972-ben megnyerte a Ki mit tud? című versenyt, majd karrierjében az igazi nagy áttörést a Danubius Rádió hozta meg. A Boros Lajos és Bochkor Gábor által vezetett reggeli műsor 12 éven keresztül volt az ország egyik leghallgatottabb rádióműsora.


Majd 2012 márciusában Boros Lajos bejelentette, hogy életkora miatt nem kívánja tovább folytatni a műsort. Négy évvel ezelőtt szívproblémái miatt műtötték meg, de az altatásból nem ébredt fel, csak öt hét után. Végül nyolc kilóval könnyebben, legyengülve, a házassági évfordulója napján tért magához. Hónapokig tartott a gyógyulás, újra kellett tanulnia járni.

Elhülyéskedtem az életem 80 százalékát, de ahogy a lejtő felé közeledem, ökölbe szorul a gyomrom

– majd Boros Lajos a végén hozzátette: „Csomó ember pontosan tudja, hogyha szükségük van rám, én továbbra is itt vagyok a színpadon”.


  • augusztus 09, 2024
  • Ismeretlen szerző


 


Egy csinos fiatal nő és egy idősebb férfi összeházasodnak.

A nő a nászéjszakán pánikrohamot kap:

- Meghalunk, úgyis meghalunk… – hajtogatja.

Erre a férj:

– De miért halnánk meg?!

– Szerinted? – válaszol a nő. – Te az erőlködéstől,

én meg a röhögéstől!


2024. augusztus 6., kedd

  • augusztus 06, 2024
  • Ismeretlen szerző




Holtan találtak rá arra az 5 éves kisfiúra, aki eltűnt, miután elkóborolt a saját születésnapi partijáról – közölte az idahói rendőrség kedden.

Matthew Glynnt utoljára hétfőn késő délután látták otthon, miközben az ötödik születésnapját ünnepelte barátaival és családjával – közölte a boise-i rendőrség.


A holttestet egy csatornában találták meg, körülbelül fél mérföldre északra attól a helytől, ahol a fiú eltűnt – közölte a rendőrség. Úgy tűnik, nincs jele idegenkezűségnek, mondta a rendőrség.


„Megszakad a szívünk a mai fejlemény miatt” – mondta Ron Winegar, Boise rendőrfőnöke egy közleményben.

A rendőrök helyi idő szerint nem sokkal este 6 óra előtt reagáltak az eltűnt gyermekről szóló bejelentésre, mondta Winegar. Matthew, aki nem beszélt és autista volt, Batman-pizsamát viselt, amikor eltűnt.

A hatóságok azonnal nagyszabású keresést indítottak drónok, ATV-k, UTV-k és nyomkövető kutyák bevonásával, amely elsősorban a környék vízi útjaira összpontosított, mivel Matthew-t vonzotta a víz – mondta a rendőrfőnök.


Keresés ebben a blogban

Havi legjobbak

Ezeket láttad már

Heti legjobbak