2024. július 29., hétfő

  • július 29, 2024
  • Ismeretlen szerző




Krausz Gábor és Mikes Anna nemrég elárulták, hogy bár nagyon elfoglaltak, azért egy-egy alkalommal néhány napot majd szakítanak arra, hogy közösen pihenhessenek, kizökkenve a nem is olyan szürke hétköznapokból.


Kettesben már romantikáztak, most nagyon úgy tűnik, hármasban utaztak el Gábor kislányával, Hannarózával. Legalábbis ez derül ki a sztárséf korlátozott ideig látható Instagram-sztorijából, ahol a reptér indulási oldalán sétál hátizsákot viselő kislányával.


Vele egy időben pedig Mikes Anna is megosztotta, milyen szép a kilátás a repülőgépből, és csak ennyit írt hozzá. Kezdődik. (Talán a hamarosan hármasban megkezdett nyaralásukra gondolt.)


  • július 29, 2024
  • Ismeretlen szerző




Igazi különlegesség, ami egész télen megőrzi a nyári uborka ízét! Ha idén szeretnél valami újat kipróbálni, akkor érdemes elkészíteni ezt a finom savanyúságot!


Ha szeretsz télire savanyúságot eltenni, a kovászos és a csemege uborka mellett érdemes kipróbálni a svéd uborkasalátát is. Míg a legtöbb savanyúságban puha az uborka, ebben a salátában roppanós és friss ízű marad, ezért a téli hónapokban különösen jól tud esni. Mutatjuk, hogyan készül!


Svéd uborkasaláta



Hozzávalók


4 kg uborka

1 kg vöröshagyma

6 dl víz

4 dl 20%-os ecet

9 dkg só

12 gramm mustármag

1 kk nátrium-benzoát

Elkészítés:


Alaposan mosd meg az uborkákat, majd karikázd fel őket (fürtös- és kígyó uborkából is készítheted a salátát). A hagymát vágd csíkokra.

Tedd fel a vizet forrni, hagyd kihűlni, majd tedd bele a mustármagot, a sót, a nátrium-benzoátot és az ecetet is. Mehetnek bele a felvágott zöldségek is, illetve ízlés szerint megbolondíthatod egy kevés aprított kaporral is az egészet. Jó alaposan keverd el egy nagy fazékban, majd fedd le, és tedd a hűtőbe 24 órára. Pár óránként kevergesd meg.

Másnap tedd csírátlanított befőttesüvegekbe. A zöldségeket jól alaposan nyomkodd le, hogy levegőmentes legyen, majd ha kevés a lé, önts rá annyit, hogy ellepje. Jól zárd le, és hűvös helyen tárold.


  • július 29, 2024
  • Ismeretlen szerző




Azonnali segítség kellett.


Az információt az olasz Gente című lap hozta nyilvánosságra, nem véletlenül. Olyan értesülések birtokába jutottak, hogy egy olasz sebészcsapatot repítettek sürgősen Rómából Londonba.


A Harmadik Vatikánra bízták a hercegnét


Még mindig mély hallgatás övezi, pontosan milyen hasi műtétet kellett végrehajtani Katalin hercegnén még januárban. A most napvilágra került információk arra utalnak, hogy váratlan és nagyon komoly helyzettel kerülhetett szembe az a brit orvoscsapat, amely a bevett protokoll szerint a hercegné egészségéért felel, ezért kellett a világhírű olasz kollégák segítségét kérni.


A római Gemelli-kórház speciális sebészcsapata azonnal riasztható, ha egy kiemelten fontos személy sürgős beavatkozásra szorul. Szakértelmük legendás. A Gemelli évtizedek óta gondoskodik a mindenkori pápák egészségi jóllétéről. Különösen drámai feladat hárult rájuk 1981 májusában, amikor a szovjet titkosszolgálat által felbérelt merénylő rálőtt II. János Pálra, és a Gemelli sebészei mentették meg az egyházfő életét. A pápa később is a kórház páciense volt. Így fejezte ki háláját 1996-ban:

Köszönetet mondok ennek a „Harmadik Vatikánnak”, a Gemelli klinikának mindazért a jóért, amellyel itt találkoztam, a professzoroknak, orvosoknak, szerzetesnőknek és az egész személyzetnek.


Tiltják a munkától, de már itt-ott megjelenik


Katalin műtétje után derült ki, hogy rákot mutattak ki szervezetében, amiről ITT írt a Kiskegyed.hu. Ahogyan a műtétről, a rák fajtájáról sem tudunk közelebbit, de annyi azért kiderült azóta, hogy állapota lassan javul. Erre utal, hogy orvosai tiltása miatt nem térhet ugyan vissza „királyi teendőihez”.

Egyik szívügye a Princess Kate’s Royal Foundation Centre for Early Childhood nevű alapítványnál végzett munkája, amely a kisgyerekek fejleszését támogatja. Katalin figyelemmel kíséri és véleményezi az alapítvány munkáját, ami segít neki abban, hogy a hosszú lábadozási időszak után naprakészen láthasson neki teendőinek.


Részben visszatért

Rajongói örömére Katalin hercegné már két nyilvános eseményen is mutatkozott, legutóbb a The Championships Wimbledon 2024 eseményen, ahol gyönyörűnek és boldognak látszott.


  • július 29, 2024
  • Ismeretlen szerző




Tegnap egy görög étteremben ebédeltünk hatan, és izgatottan rendeltünk különféle helyi ételeket. Az élmény azonban váratlan fordulatot vett egy félreértés miatt, amelyből fontos tanulságokat vontunk le a jövőre nézve.


Amikor a rendelésünk megérkezett, köztük egy húsos pite is, gyorsan kiderült, hogy bárányból készült, amit egyikünk sem kedvel. Félretettük a pitét, és megegyeztünk, hogy legközelebb jobban megkérdezzük az ételek összetevőit.

A pincér észrevette, hogy nem ettünk a pitéből, és megkérdezte, van-e probléma. Elmagyaráztuk neki, hogy az illata és kinézete ínycsiklandó, de a bárányhúst nem szeretjük, és ezért nem ettük meg.


A pincér megértően elvitte a tányért, és felajánlotta, hogy elcsomagolja az ételt, amit udvariasan elutasítottunk. Nem sokkal később visszatért egy bőséges gyümölcstállal, tele friss görög és sárga dinnyével, valamint barackkal, amit ingyen kaptunk a kellemetlenségért cserébe.

Ez az élmény emlékeztetett bennünket arra, hogy mennyire fontos a figyelmesség és az ügyfélbarát hozzáállás a vendéglátásban. A görög pincér kedvessége és segítőkészsége mély benyomást tett ránk, és biztosan visszatérünk még az étterembe.


Ez a kedvesség és empátia példaértékű viselkedés, amelyet máshol is szívesen látnánk. Az ilyen pozitív tapasztalatok hosszú távon is hűséges vendégeket eredményezhetnek.


  • július 29, 2024
  • Ismeretlen szerző




Béla bevonul katonának, két hónap elteltével kap a barátnőjétől egy levelet, amiben ez áll:

– Béla ne haragudj összejöttem a barátoddal és már négyszer meg csaltalak.

A fényképet amit a bevonulásodkor adtam magamról légy szíves küldd vissza.

Béla a katonatársaitól begyűjt jó néhány fényképet a húgairól, barátnőjükről, és ír az ex barátnőjének egy válasz levelet:

“Már nem is emlékszem rád, de küldök fényképeket a barátnőimről, a sajátodat válasszad ki és a többit meg küld vissza!”


+1 vicc:

A friss menyecske az ünnepek előtt szeretne meggyónni, így hát a gazda megkéri az inast, hogy szekérrel vigye be az asszonyt a tanyáról a paphoz, a faluba.

A gyónás végén a menyecske szégyenkezve, elpirulva vallja be, hogy neki még volna egy bűne:

A szekéren a tanyáról jövet megcsalta a férjét az inassal.

– Ejnye, leányom, ilyet nem szabad tenni, ez az Úrnak nem tetsző dolog.

De az Úr megbocsátja bűneidet, ezért a bűnért külön mondj el 2 Miatyánkot, s bánd meg bűnödet!

– Tiszteletes úr, akkor legyen inkább négy Miatyánk, mert visszafelé is az inassal megyek!


2024. július 28., vasárnap

  • július 28, 2024
  • Ismeretlen szerző




Az egész világot sokkolta, amikor Katalin kiállt a világ elé, és egy videóban arról beszélt, hogy rákos.

Amikor január elején Katalin túlesett a tervezett hasi műtétjén, amiről itt írt a Kiskegyed, még nem tudták, hogy a hercegné rákos, csak az ezt követő vizsgálatok mutatták ki, hogy nagy a baj. Most, hogy ez kiderült, mindenki azt szeretné tudni, milyen típusú rákban szenved a hercegné.


Legjobb orvosok veszik körül

Természetesen Katalint a legjobb orvosok veszik körül, a létező legjobb kezelést kapja, de sok múlik azon, hogy milyen típusú rákja van. Mivel részleteket nem árult el a Palota, így csak a spekulációk maradtak.


Sokak szerint Kate gyerekkori betegsége állhat a rák hátterében. Erre egy, a hercegné fején látható heg emlékeztet.

A találgatásokat megelőzendő Kate sógorának, András hercegnek az egykori felesége, Sarah Ferguson sietett a hercegné segítségére, aki szintén rákos betegséggel küzd.

- Minden gondolatom és imám a walesi hercegnével van, mialatt elkezdi a kezelését. Tudom, hogy a családja szeretete veszi őt körül, és mindenki a lehető legjobb eredményekért imádkozik.


Mint valaki, aki az elmúlt hónapokban megvívta már a maga csatáit a rákkal, csodálattal tölt el, ahogyan nyilvánosan beszélt a diagnózisáról, és tudom, ez rendkívül jót fog tenni a tudatosság növelésében.

Remélem, most kap elég időt, teret és intim szférát a gyógyuláshoz – írta Sarah Ferguson, azt kérve mindenkitől, hogy ne kutakodjanak tovább Katalin múltjában.

Közben a brit sajtó megszólaltatott egy neves onkológust, aki tisztázta a helyzetet. Ugyanis nagyon sok a félreértés Katalin állapotával kapcsolatban.

A hercegné úgy fogalmazott a videóban, hogy megkezdte a preventatív kemoterápiás kezelést.


Az ilyen megelőző kemoterápiás kezelést általában műtét előtt vagy után szokták alkalmazni a pácienseken, főként azért, hogy a rák visszatérésének vagy terjedésének esélyét csökkentsék.


Ezt mondta az onkológus

– Ezt a kezelést adjuváns kemoterápiának is nevezik, amelynek célja, hogy elpusztítsa a megmaradt rákos sejteket, azonban az eredményessége nagyban függ a rák típusától, méretétől és elhelyezkedésétől is – árulta el Bob Philips onkológus.


Minden más lesz

A hercegi pár egyik barátja szerint ha Katalin vissza is tér a közéletbe, ezentúl már minden más lesz.


- Azt szeretné, ha a lehető legaktívabban és normális keretek között folytathatná a mindennapjait, és nem akarja, hogy hatalmas téma legyen, amikor elmegy egy boltba a windsori otthonuk közelében, hogy aztán az emberek azt gondolják, hogy ez egy PR-lépés volt. A továbbiakban nagyon szigorúan fogják kezelni a magánéletüket – nyilatkozta.


  • július 28, 2024
  • Ismeretlen szerző




Tóth Gabi és Papp Máté Bence hatalmasat álmodott idén nyárra: egy egész hetes tánc-, íjász és életmód-tábort szerveztek gyermekek részére Pomázon.


Lovaglás, táncolás, íjászkodás, éneklés és más érdekes közösségi programok voltak terítéken a fiataloknak, és még a vártnál is nagyobb sikert aratott az esemény, amiről az énekesnő így nyilatkozott:


"Fantasztikusan sikerült minden, nagyon jó élmény volt. Abkorovits Robi mester coachnak is köszönhetően egészen máshogy alakultak a barátságok, egészen máshogy tudtak megnyílni a gyerekek és tudták leküzdeni a félelmeiket, mintha ő nem lett volna. Ez egy óriási csapatmunka volt, ha szervezünk még tábort, biztosan ő is velünk jön. A végén sok szülő odajött hozzánk köszönetet mondani, hiszen voltak olyan gyerekek, akik felhúzott vállal érkeztek, a hét végére pedig rájuk sem lehetett ismerni, felszabadultak és mosolygósak voltak."



Természetesen ez a siker nem jött magától, hatalmas munkát tett bele Gabi és Máté egyaránt. Nem csoda hát, hogy rájuk fér a pihenés, közzé is tettek tegnap egy fotót "Tábor utáni chill" címmel. Nagyon látszik rajtuk a boldogság, és még Máté is felszabadultan mosolyog, aki egyébként sokszor kicsit elfogódottnak tűnik. A követők is kiszúrták egyből:


Keresés ebben a blogban

Havi legjobbak

Ezeket láttad már

Heti legjobbak