Pistike a buszon utazik
a kutyájával.
Rászól egy öregasszony:
– Vidd
odébb ezt a dögöt!
– De hát nem bánt. –
Mondja neki Pistike.
– Már érzem a
bolhákat a lábamon…
– Gyere, Morzsi,
bolhás a néni.
Pistike a buszon utazik
a kutyájával.
Rászól egy öregasszony:
– Vidd
odébb ezt a dögöt!
– De hát nem bánt. –
Mondja neki Pistike.
– Már érzem a
bolhákat a lábamon…
– Gyere, Morzsi,
bolhás a néni.
Halálunk pillanatában, mikor lelkünk elhagyja a testünket, a legtöbb nem spirituális ember ekkor ébred rá, hogy valójában nem ő halt meg, Ő tovább él, csak a fizikai ruháját vetette le. Ekkor a léleknek lehetősége van még, itt maradni a földön, elbúcsúzhat a szeretteitől, megnézheti akár a temetését is.
Ekkor fogja megtudni igazából azt, hogy őt ki szerette és ki nem. Mármint nem a temetésen tudja meg, hanem halála utáni időszakban. Ekkor a lélek úgymond „szabadon” mászkálhat itt a földön, és szó szerint értsd olvashat a gondolataidban!
Ha egy társaságban vagy akár a gondolatodban az elhunytról gondolatok jelennek meg, beszéd téma lesz, akkor ő ott megjelenik, és próbálja a saját igazát a lélek elmondani. Pl: Én szerettelek téged mindig, még akkor is ha te nem úgy gondolod… vagy: én akkor azt az adott pillanatban nem úgy gondoltam mint Te, kérlek bocsáss meg nekem….stb.
De itt felsorolhatnék millió és millió példát. Szóval a lényeg az, hogy a lélek kap egy kis időt és még itt maradhat a földön, nem muszáj neki hazamenni a fényhazába.
Mennyi időt kap a lélek ?
49 napot ! Igen jól látod Negyvenkilenc napot! De ebből is az utolsó 7 nap már elég kritikus, ezért inkább azt mondják, hogy 42 napja van a léleknek, hogy hazatérjen a fénybe, mert ezután bezárul a kapu, és megszűnik a lehetősége a szabad távozásra”.
Julika felviszi a barátját
a szüleinek bemutatni.
Így szól:
– Anya, apa, ő Balázs,
a barátom!
Erre feszült csend.
Az apa ránéz, és
ezt mondja:
– Jobbat érdemelsz!
Erre a lány
felháborodottan:
– De apa én szeretem
Balázst!
Erre az apja:
– Én Balázsnak mondtam!
MÉG EGY VICC:
Miért az a legönzetlenebb
ember, aki sz€r€tőt tart?
– Mert ezzel csak kíméli
a párját, amikor az túl
fáradt a s*xhez.
A férj hetvennel hajt az országúton,
mellette a felesége.
A feleség egyszer csak
kiböki:
– Régóta nyomja már a szívem, de
úgy döntöttem, elválok tőled.
A férj szótlanul ül, de gyorsít, már
majdnem százzal hajt.
– Megismertem valakit, aki jobban
figyel rám, jobb az @gyban, de még a
gyerekeknek is jobb gondját tudná viselni.
A férj még mindig némán ül, de
tovább gyorsít, már
130-al hajt.
– A gyerekek nálam maradnak, és a ház az
enyém lesz. Meg ezen felül minden másnak a fele.
A férj még most sem szól, de
a sebességmérő mutatója egyre feljebb
kúszik, már üti a 160-at.
– Miért nem szólsz, neked
semmi sem kell?
Mire a férj nyugodt hangon:
– Nekem mindenem megvan,
amire szükségem van.
– Igen, és mi az a minden?
– A légzsák…
Gazdag férj a feleségének:
– Édesem, az utóbbi időben
rosszul megy az üzlet.
Meg kell tanulnod főzni,
így el tudnánk
bocsátani a szakácsnőt.
– Persze Drágám.. De nekem
van még más ötletem is..
– Hallgatlak – mondj a férj.
– Tanulj meg te is b…ni,
így elbocsáthatnánk a
sofőrt és a kertészt is!
Reggel 8 óra 30 perc… Betegszállítók kopogtatnak…nyolcvanon túli nénit hoznak… messziről… átadják… átveszem a papírokat… kiültetik a váróba… foghíjas székek. még….félig tele a váró….a szélső székre ül…botját és jobb időket látott kis táskáját maga mellé teszi a székre..öreg,,kék foltos kezeit összekulcsolva vár…. Adatfelvétel….kérdezek melléülve kedvesen..halk riadt hangú válaszok…nyugtatom..nem lesz baj….vérvétel és vizsgálat… semmi más…
Kérdezem jó lesz-e így ülve..mert ma az a szerencsés nap van hogy adhatok ágyat..pihenni amíg vár…Hálásan mosolyog..megsimítja a kezem…köszöni de jó lesz így….otthagyom..a kolléganőkre bízva…A betegszállítók ígérik délre jönnek érte… Vissza a rendelőbe..visz magával a lendület..sorra váltják egymást a betegek..órára nézek 11 múlt….kész a néni laborja..érte indulok..botjára támaszkodva nehezen áll fel….kéz a kézben lassan tipegünk a rendelőbe..mindenki minket néz…valahogy most nem esnek jól a tekintetek..eszembe jut..vajon megkérdezte-e tőle valaki hogy nem szomjas-e, nem kell e kikísérni a WC-re? Kísérő nélkül érkezett.Dühös vagyok magamra…én nem tettem meg..elfelejtettem…sok a feladat…..gyors vizsgálat…végig mellette állok…néha megfogom a kezét…nem szomorú..már nem riadt…néha mosolyog is …szép az öreg arc..kék fátyolos szemek….szép lehetett fiatal korában…átsuhan a gondolat.ami nem odaillő…vajon szerették..vajon Ő szeretett???
Család….gyerekek…unokák….??? Nem bírom elengedni a kezét…ő is kapaszkodik….milyen kapocs ez…?? Dolgoznom kellene…most nem megy..a doktor beül helyettem, mert arra hivatkozom, hogy csak segítséggel megy neki minden..ez nem igazán igaz..de nem tudom elengedni… Lelet kész..receptek rendben..halkan köszöni meg..már nyugodt…ismét felajánlom a pihenőt..most már elfogadja..elfáradt…bekísérem..elmenne WC-re… Rábízom a kolléganőre..nekem vissza kell mennem..még benézek..ígérem neki. Rendelünk tovább… 2 óra elmúlt..kolléganő szól..még nem vitték el a betegszállítók a nénit…Úristen..villan belém…reggel óta…..nem tudom evett-e?? Megnyugtat..adott neki egy kiflit és egy csokit…megitatta legyek nyugodt…nem tudok az lenni….meg sem kérdeztem reggel hozott-e ennivalót.. Kolléganőnek mennie kell..várja máshol a munka… Semmi baj mondom..csak 2 ajtó..majd én figyelek rá… Bepisilt mire kikísérte a WC-ig mondta a kolléganő…hozott neki pelenkát…igy biztonságosabb….de majd le kell cserélni..—amúgy elaludt éppen. Nem gond…nem esik le a gyűrű az ujjamról….mondom… Többször benyitok….pihegve..csendben alszik.. 1 szelet kalács…ennyit tudok adni…. Halkan nyitok be…kérdezem elfogadja-e?
Talán szemlesütve annyit mondott : köszönöm….pohár víz..melléteszem….nyugtatom…már nem kell sokat várni Kimegyek….a rendelőből hívom a betegszállítókat…nem hagyhatom itt ..ha nem jönnek időben..erejükön felül dolgoznak Ők is….. Jelzik 10 perc és itt vannak… Megyek hogy szóljak neki…megdöbbenésemre összekulcsolt kezekkel ül az ágy szélén…takaró összehajtva…cipő a lábán…fáradt… Erején felül rendet rakott..vagy talán így nevelte az élet… Elrakom a kis táskába a papírjait…kopott pénztárca és egy fehér zsebkendő mellé….ennyi csak ami benne van…összeszorul a szívem….mi mennyi felesleges kacatot cipelünk nap mint nap…. Hallom a folyosón zörög a betegszállítók kerekes széke..megérkeztek.. mondom… Köszönök mindent..az Isten áldja meg…suttogja…..valamiért a sírás kerülget…. Nehezen állunk fel… fiúk beültetik a székbe… Vigyázzon magára……hosszú volt ez a nap…sajnálom hogy ennyit kellett várni- mondom….biztosan aggódnak már otthon……. Semmi baj kedves–mondja…Nem vár senki….már senki sincs… Egymásra néztünk a betegszállítókkal…az egyik valamiért hirtelen puhán megigazította a takarót a néni lábain…talán maga sem vette észre ezt a gyengéd mozdulatot…
Elindultak…még visszainteget mint egy kisgyerek..akinek volt egy ” boldog napja”..amikor nem volt egyedül….becsukódik a lift ajtaja…még hallom ahogy mondja: viszontlátásra—vajon lesz-e viszontlátás….. Ott maradtam a pillanattal….ami még sohasem fájt ennyire….egy ember..egy sors…egy végigdolgozott élet…..és akkor és ott kijöttek a könnyeim…. megnyugtatott..mert az jelenti..nem még nem égtem ki….még tudok érezni….együtt ..másokkal…..és most hogy megoszthattam ezt….végtelenül boldog vagyok.. Köszönöm hogy elolvastad. Faludi Norbert
Címlapfotó: illusztráció
Az interneten találtuk ezt a történetet, és mivel szerintünk érdekes, és van mondanivalója, megosztjuk veletek.
A szerző Sz. Ildikó, aki elbeszélése szerint egy nagyobb vidéki áruházban vásárolt, és a kislányával állt a kasszánál, amikor látták, hogy előttük egy idős hölgy éppen fizet.
A kosarában csupa hétköznapi áru volt, amelyek a mindennapokban szükségesek, és két Milka csoki – nyilván az unokáknak vette. Mikor fizetnie kellett, kiderült, hogy nincsen nála elég pénz, még nagyjából 650 Ft kellett volna, hogy mindent ki tudjon fizetni.
A pénztáros unottan és lekezelően megkérdezte, hogy akkor mit rak vissza a kosarából…
Ekkor azonban Ildikó közbevágott, hogy ne rakjon vissza semmit a néni, mert ő állja a hiányzó összeget. Az idős hölgy megilletődött, és nem merte elfogadni, a pénztáros pedig unottan, mégis egyszerre meglepetten megkérdezte, hogy ugyan minek fizetne helyette, amikor nem is ismer őt!
Ildikó azonban odaadta a pénzt, mert úgy gondolta, ennyit igazán megtehet egy embertársáért! A néni később megvárta őket, és könnyes szemmel hálálkodott.
Bár kis dolog, mégis csodálatos tett! Nagyon fontos az emberség a hétköznapokban, ebben az egyre inkább elembertelenedő világban! Neked mi a véleményed?