2023. szeptember 20., szerda

  • szeptember 20, 2023
  • Ismeretlen szerző




Krausz Gábort a Séfek Séfe adásában flörtölésen kapták, jött is érte a büntetés. Szilvinek mondta a séf feladat közben, hogy:

Úgy gyúrjad, csak azért, mert innen sokkal szebb vagy

- hangzott el a mondat.

Mivel Szilvi megszólalt ezután, és ez a játék éppeni szabályait sértette, öt perce ki is állították őt.

Az én hibám volt, mert udvaroltam

- vallotta be Krausz Gábor, miközben együttérzően ölelte Szilvit, aki a kulisszák mögött elárulta, hogy sajnos lebuktak.


2023. szeptember 19., kedd

  • szeptember 19, 2023
  • Ismeretlen szerző




Mindenkit sokkolt a hír, amikor Tóth Gabi és Krausz Gábor egy közös nyilatkozatban bejelentették, hogy külön utakon folytatják. A nyár végén a semmiből jött a válásuk híre, amit senki sem látott jönni. Azóta nagyon sokan találgatják, mi vezetett idáig, sőt! Az énekesnőt máris hírbe hozták a Fricska táncegyüttes egyik tagjával, míg Krausz Gábor inkább a tévés szerepléseire koncentrál, a Dancing with the Stars-ra gyúr éppen, ahol Mikes Anna profi táncosnő lesz a párja.

A Blikk TV Címlapsztori vendége most Lékai-Kiss Ramóna volt, aki már jó ideje a tévézés egyik legstabilabb arca az országban. Láthattuk már őt műsorvezetőként és zsűriként is különböző szórakoztató műsorokban, és most megszólalt a Blikknek. Elárulta, hogy tavaly novemberben saját vállalkozást indított, és menedzsmentje keretében szívesen működne együtt Tóth Gabival.

Lékai-Kiss Ramóna úgy látja, hogy Gabi nem kapta meg a lehetőséget arra, hogy feldolgozhassa a szakítás napjait, ezért az emberek szimpátiáját hozta fel oknak.

Majd kimondta, hogy a szakítás nem egyszerű dolog, és az éremnek mindig két oldala van:

Hogy miért megy tönkre egy barátság, egy házasság, egy szerelem, az két emberen múlik, aki ezt nem így gondolja, az ostoba.


2023. szeptember 18., hétfő

  • szeptember 18, 2023
  • Ismeretlen szerző




Facebookon tette közzé M. Isván az alábbi történetet, amelyből kdierül, hogy a 40 ezer forintos bírságot kapott amiért pihenőnapon, azaz vasárnap reggel fűvet nyírt, pedig azt nem lenne szabad.Sokba kerülhet annak aki megsérti a csendrendeletet.


Vasárnapi fűnyírási tilalom 2023: Sokba kerülhet a fűnyírás, hogyha nem figyelsz oda arra, hogy mikor végzed a munkát, ugyanis ha vasárnap teszed meg, akkor több százezer forintos bírságra is számíthatsz! Sokak szerint teljesen jogos a büntetés, sokan azonban ellenzik, nézzük, miért!


Vasárnapi fűnyírási tilalom 2023: csendrendelet törvény 2023 >> Ahhoz, hogy megértsük, milyen lehetőségeink vannak abban az esetben, ha a szomszéd lakásban éppen házibulit tartanak, vagy a szomszéd úgy gondolja, hogy vasárnap szeretne füvet nyírni a kertben, meg kell ismernünk a szabályozási lépcsőket.


Kertes házaknál általában a legtöbb vitát a szomszédok között a zaj szüli, ugyanis hétvégén sokan szeretnének pihenni, sokaknak azonban csak ekkor jut idejük arra, hogy fúrjanak-faragjanak vagy éppen levágják a füvet a kertben. Idén nyártól viszont megváltozott a helyzet, mivel a zajjal járó munkák nem megfelelő időben való elvégzése bírsággal jár. A hétvégi zajongás legfőképpen az üdülőövezetekben okozott nagyobb problémát, a Balaton környékén rengetegen panaszkodtak és szorgalmaztak egy törvénymódosítást, Mosonmagyaróváron pedig megunták a kialakult helyzetet és egy önkormányzati rendeletben szabályozták a zajos tevékenységek idejét, júniustól pedig súlyos büntetést fizethet az, aki a szabályokat megsérti. A következő oldalon elmondom a részleteket is!


Mosonmagyaróváron sokan jelentették azt, hogy nem bírnak pihenni hétvégén sem a szomszédok miatt, ezért döntöttek a bírságolás mellett. A szabályozás értelmében munkanapokon 21:00 és 8:00 között, szombaton 22:00 és 24:00 között, vasárnap és ünnepnapokon pedig 24:00 és 9:00 között, illetve 12:00 és 24:00 között nem lehet lakóövezetben zajkeltő tevékenységet végezni. A rendelet részletesen felsorolja, mely eszközök használatát tiltja be: robbanómotoros fűnyírót, motorfűrészt, kerti traktort, rotációs kapát vagy egyéb ipari-, illetve barkácsgép. Az önkormányzat természetesen a fokozatosság elvét követi minden esetben, eszerint nem büntetnek azonnal több százezer forinttal, először ötezertől ötvenezerig terjedő helyszíni bírságra lehet számítani, később pedig húszezer és kétszázezer forint közötti közigazgatási bírsággal számolhat a szabálysértő. Jogi személy esetén pedig ötezertől ötvenezerig terjedő helyszíni, és ötvenezertől kétmillió forintig terjedő közigazgatási bírság járhat.


  • szeptember 18, 2023
  • Ismeretlen szerző




A karancslapujtői Paulik Krisztina 100 százalékos eredménnyel nyerte meg a Simonyi Zsigmond helyesírási verseny Kárpát-medencei döntőjét, írja a Roma Sajtóközpont. A helyesírási verseny döntőjén idén 141 diák mérettette meg magát.

Krisztina – akit mindenki Bettinek szólít – a felső tagozatosoknak szóló Simonyi Zsigmond-versenyről már alsósként hallott, negyedik osztályosként el is indult rajta, de túl fiatal lévén a megyei fordulóra a szabályok szerint nem juthatott tovább. Alig várta, hogy ötödikesként végre megmérettethesse magát, és igencsak letört volt, amikor néhány pont veszteséggel a Kárpát-medencei döntőben ötödik lett. A következő két évben azonban már rutinos versenyzőként mindenkit maga mögé utasított, idén teljesen hibátlan dolgozattal.

„Kicsit azért haragszom, mert az iskolai fordulón a 100-ból csak 99 pontot értem el, hosszú ű-vel írtam egy szót, amit röviddel kellene. Jövőre ezt az eredményt is szeretném javítani” – mondta a lány.


  • szeptember 18, 2023
  • Ismeretlen szerző




Aki eddig is követte és kedvelte Krausz Gábort, azon rajongók számára ez az ősz különösen izgalmasnak ígérkezik.

Szeptember hónapban a gasztronómiai világ híres séfje újra az RTL Klub képernyőjén tündököl, hiszen elindult a Séfek Séfe ötödik évada. De Gábor nem áll meg ennyinél: októbertől egy újabb műsorral lép a nézők elé, ahol ezúttal nem a főzési tudását, hanem tánctudását is megmutatja. A népszerű táncműsor, a Dancing With The Stars következő évadában ugyanis ő is szerepet vállalt.

A kérdés persze az, ki lesz az, aki oldalán áll a táncparketten? Mikes Anna lesz az, aki Krausz Gábort vezeti majd a tánctudomány rejtelmeiben. A séf is kifejezte lelkesedését új táncospárjával kapcsolatban: “Őt érzem a legközelebb a személyiségemhez, amennyit én láttam belőle” – indította a beszélgetést. De a dicséret itt nem állt meg: „Egy roppant jó humorú lány, és azt gondolom, hogy vérprofi. Abból, amivel én rendelkezem, mint tudás – ami nulla –, ő az egyetlen, aki bármit is ki tud hozni”.

Krausz azonban nem csupán a pozitívumokra helyezte a hangsúlyt, hanem bepillantást engedett gondolatai mélyebb bugyraiba is: „Ha pár tulajdonságomat ki kéne emelni, negatív és pozitív oldalon… hát, több a negatív ezzel a műsorral kapcsolatban. Nagyon visszahúzódó vagyok, nem szeretek szerepelni, szégyellős vagyok. Főleg emberek előtt, élő adásban.” Ugyanakkor a kitartása és elszántsága továbbra is példaértékű: “Viszont a másik oldalon, amit elvállalok, azt százszázalékosan meg akarom csinálni, nagyon motivál, hogy bebizonyítsam magamnak és Annának, ennek van értelme! Tehát teljesen alázattal megyek neki ennek a kalandnak” – árulta el a kamerák előtt.

Ezzel az ősz tehát igazán változatos lesz a Krausz Gábor rajongók számára. Vajon sikerül-e neki az új kihívás, és milyen új oldalát láthatjuk majd a híres séfnek? Az idő megmutatja.



2023. szeptember 16., szombat

  • szeptember 16, 2023
  • Ismeretlen szerző




Az alábbi történetet egy Facebook csoportban találtuk, és egyből jobb kedvünk lett tőle. Gondoltuk Veletek is megosztjuk:

“Elég 5 perccel a kiírt időpont előtt elindulnom otthonról, annyira közel van a buszmegálló.

Épp csak egy sarkon kell befordulni, onnan pár háznyit menni és megérkezem.

Elnéztem az időt, ezért kapkodtam a lábaim, mikor a sarkon befordultam, megláttam a szemben lévő kanyarból kibújni a busz nagy, kék fejét.

Versenyfutás, vajon ki ér hamarabb a megállóhoz? A busz nyert.

Még lendületben voltam, reménykedtem, hogy a felszállók a kedvemért még hirtelen osztódni kezdenek és pont a sor végére még odaérek.

Nem így lett. Megindult a 7-es a megállóból, jön szembe velem én meg tanácstalanul állok a járdán, amikor látom, hogy nem gyorsul tovább a jármű.

Index ott virít az arcomba, ajtó nyílik, vidám szemű, ősz szakállú sofőr bácsi üldögél a fülkében és megszólít:

Kisasszony, jegyezze meg, soha nem szabad feladni!”

Ennyi kéne csupán. Egy kis figyelem, egy kis emberség. És máris legalább két ember napja aranyozódik be. Azé, aki adja, és azé, aki kapja!





Az orvosok sem tudják megmagyarázni, hogyan történt ez a csoda!

1997 júliusában járunk, amikor András, a felesége és a fia éppen egy családi kiruccanásról tartanak hazafelé a kocsijukkal, teli élményekkel. De ekkor valami történt, ami az egész életüket örökre megváltoztatta.

Áthajtottak egy kereszteződésen, amikor egy mentőautó, ami éppen az állomásra sietett vissza, beléjük hajtott. András azonnal meghalt, de feleségének sikerült stabilizálni az állapotát. Amit nem tudtak, hogy egy másik ember is volt a kocsiban. Az autó annyira összetört, hogy a 8 éves fiút nem vették észre benne.

Mire megtalálták, már halott volt, de sikerült visszahozniuk, és egy kórházba szállították. Aznap még kétszer meghalt és élesztették újra. Azt mondták az anyukának, hogy ha túléli a fia, akkor olyan lesz, mint egy újszülött, aki sem járni, sem beszélni nem tud.

Két hét múlva megtörtént a csoda, a fiú kinyitotta a szemeit. Semmi jelét nem mutatta agysérülésnek. Megkérdezte tőle az anyukája, hogy tudja-e hol van az apukája? Erre azt mondta, hogy “persze”:

“Tudom, hol van. Láttam a mennyországban…”

A fiú azt is elmondta, hogy látott két családtagot is, de ez nem minden. Az anyukájára nézett, és azt mondta, hogy “láttam a két másik gyermekedet is”.

Először senki nem értette, miről beszél, de aztán lesápadtak, amikor kiderült, hogy az anyukának két vetélése volt. Erről a kisfiú sosem tudott…


Keresés ebben a blogban

Havi legjobbak

Ezeket láttad már

Heti legjobbak