2022. december 17., szombat

  • december 17, 2022
  • Ismeretlen szerző




Madaras József a múlt század hazai filmművészetének és a színházi életének kiemelkedő alakja volt, és számos nagy sikerrel büszkélkedhetett, élete végét azonban tragédiák árnyékolták be.

Madaras József 1937. augusztus 16-án látta meg a napvilágot a romániai Rigmányban: fiatalon marósként, majd kertészként dolgozott. Azonban mindig is érdekelte a színjátszás, ezért jelentkezett a Színház- és Filmművészeti Főiskolára.

Huszonegy éves volt, amikor végzett, és még ugyanebben az évben vendégszerepelt a József Attila Színházban, majd barátjával, Somogyi Miklóssal színházról színházra szerződött.

A sorban szerepelt a győri Kisfaludy Színház, a Szegedi Nemzeti Színház, az Állami Déryné Színház és a Thália Színház, majd 1966 és 1969 között a Pannónia Szinkron Stúdió.

1971-ig Madaras József az Irodalmi Színpadon, később a Nemzeti Színházban szerepelt, 1974 és 1976 között újra az előbbi színházban szerepelt, majd a Magyar Filmgyártó Vállalathoz szerződött.

Azonban nemcsak a színházi szerepei hoztak neki sikereket, de a filmvásznon is számos maradandót alkotott:

Egészen a hatvanas évektől harmincnál is több filmben szerepelt: játszott Jancsó Miklós számos alkotásában, így az Égi bárányban, az Allegro Barbaróban és a Csend és kiáltásban. Ugyanakkor sokan emlékezhetnek alakítására a Köszönöm, megvagyunk című Lugossy-filmből is.

Valószínűleg a legnépszerűbb karaktere a Kántor című sorozat Csupati őrmestere volt.

1992-ben agysérülést szenvedett, és hónapokig kómában volt, ezért hosszú ideig nem játszott. Hét évvel később láthattuk őt újra a Buharovok Egy másik ember iránti féltés diadala című kísérleti filmjében.


2000-ben megkapta a Magyar Filmszemle Életműdíját.


Utolsó epizódszerepét Szabó István Rokonokjában nyújtotta 2006-ban.

Pár évvel halála előtt súlyos baleset érte otthonában: barátja, Koncz Gábor talált rá. Madaras többé sosem lett a régi önmaga, de a versek iránti izzó szeretete bezárt lelke korlátain is áttört.

Élete utolsó éveiben nagyon beteg volt, 2007 április 24-én az asztalra borulva találták holtan a nagy színészt.

A Kossuth- és Balázs Béla-díjas színművész augusztus óta lakott abban a nyugdíjas magánpanzióban, ahol a halála bekövetkezett. Halálának részletei azóta sem ismertek.

Csodálatos színész volt! Nyugodjon békében!


  • december 17, 2022
  • Ismeretlen szerző




A második számú nagy kedvenc, a diós-mákos bejgli után a hókifli. Soha nem lehet belőle eleget sütni. Triplázd meg az adagot!


Hozzávalók:


50 dkg rétes liszt

25 dkg margarin

2 dl tejföl

1 dl tej (langyos)

2 dkg élesztő

1 evőkanál porcukor

1-2 csipet só


A töltelék hozzávalói:


20 dkg darált dió

3 evőkanál cukor

1 csomag vaníliás cukor

1,5 dl víz


A forgatáshoz:


kb. 20-25 dkg porcukor

3 csomag vaníliás cukor


Elkészítés:

A lisztet egy tálban morzsoljuk el a margarinnal, majd adjuk hozzá a sót, a tejfölt, és a porcukrot. Az élesztőt futtassuk fel langyos tejjel, majd tegyük a lisztes keverékhez. Gyúrjuk össze, ha nagyon ragadna, még adhatunk hozzá egy kevés lisztet, de ne legyen túl kemény. A kész tésztát takarjuk le, és hagyjuk pihenni 25 percig. Közben készítsük el a tölteléket. Öntsük egy lábasba a vizet, a diót, cukrot és vaníliás cukrot, majd folytonos kevergetés mellett főzzük egy kis ideig. Ezután hagyjuk kihűlni.

A tésztát vágjuk ketté, először az egyik feléből nyújtsunk 3 mm vastagságú lapot. Szaggassuk ki pogácsa szaggatóval, majd tegyünk a kör közepébe egy kanálnyi diós masszát. Ezután tekerjük fel, mint a kiflit, a két végét pedig kicsit csípjük össze, hogy ne jöjjön ki belőle a töltelék.

Sütőpapírral bélelt tepsiben, előmelegített sütőben 15 percig süssük, majd még forrón forgassuk meg a porcukorban.



  • december 17, 2022
  • Ismeretlen szerző


Steiner Kristóf és párja végre egybekeltek, Tel-Avivban mondták ki a boldogító igent.


Mint ahogyan azt már a napokban megírtuk, Steiner Kristóf és szerelme gőzerővel készültek esküvőjükre, a pár pedig a nyár utolsó napján oltár elé is állt. A blogger és kedvese már közzé is tettek egy fotót Kristóf Instagram-oldalán: arcukról csak úgy sugárzik a boldogság. Kristóf a posztban elmondta, hogy ez volt élete egyik legboldogabb napja, igazi mágikus élményként definiálta. Egyebek mellett, közös terveikről, így a gyerekvállalásról is beszélt.


“Nagyon szeretnék a páromtól egy gyermeket, hisz számomra ő az igazi, az egyetlen. Már csak idő kérdése, hogy ez megtörténjen. Hiszem, és tudom, hogy jó szülei leszünk majd, minden tőlünk telhetőt megadunk az érkező kis csoda számára”


– nyilatkozta boldogság mámorban Steiner Kristóf. Kristóf és Nimrod Dagan Tel-Avivban fogadtak örök hűséget egymásnak, ahol a kedvenc helyüket választották az esküvő helyszínéül, ugyanis semmiképpen sem szerettek volna olyan helyen fogadalmat tenni a másiknak, ami számukra életidegen és egyébként is, elmondásuk szerint, szerelmük sallangoktól mentes, így az esemény nem a flancolásról szólt.


A cikk forrása: https://www.minden-egyben.com/hirek/steiner-kristof-es-ferje-mar-nagyon


  • december 17, 2022
  • Ismeretlen szerző
Szentes, kedd este fél nyolc. Szokásos esti biciklitúrám - nem nagy, csak egy jó órányi, kitekerek a Tiszára, megnézem a vizet, aztán át a városon haza. Ezt véletlenül vettem észre, a Lipóti pékség boltjánál. Ritkán járok arra, de valaki szerint ez gyakori: a megmaradt kenyeret másnap nem adják el, záráskor zacskóba teszik, s ha lehet, tesznek mellé egy gyümölcsjoghurtot is. Apróság, tudom. De félkilónyi finom kenyér, a joghurt és a jó szándék együtt...tetszik.







  • december 17, 2022
  • Ismeretlen szerző
A hatéves lányka olyan sérüléseket szenvedett brutális apjának köszönhetően, mintha elütötte volna egy kocsi. A feleség mégis kiáll párja mellett.


A közvélemény számára érthetetlen, de a mai napig kiáll párja mellett az az asszony, akinek férjét hatéves kislányuk bántalmazásával és megölésével vádolják. Amióta a férfit letartóztatták, 190-szer látogatta meg a börtönben.



Ellie Butler 2013. októberében vesztette életét. Csupán hat évet élt. Apját, Bent emberöléssel vádolják - a hatóságok félrevezetéséért és az igazságszolgáltatás akadályozásáért (ugyanezen ügy kapcsán) már elítélték.

Azon a végzetes napon - mint otthonmaradó apukaként szinte mindig - Ben vigyázott a picire, míg felesége, a grafikusként dolgozó Jennie Gray munkában volt. A férfi - állítása szerint - kora délután eszméletlenül talált lányára saját házukban, az emeleten. Ahelyett azonban, hogy a mentőket hívta volna, Jennie számát tárcsázta. Haza kell jönnöd - mondta, de semmi mást. Amikor a nő megérkezett, a reszkető Bent a padlón heverve találta.

- Nem tudtam, mit tegyek, nem tudtam, mi folyik itt. Azt mondta: Ellie meghalt. Az egész testem remegett. Felmentem Ellie szobájába. Ő ott hevert a padlón. A szemébe néztem - a pupillái hatalmasak voltak. Sosem láttam még ilyet egész életemben. Olyan mozdulatlan volt, és képtelen voltam gondolkozni - idézte fel az esetet Jennie.

Érthetetlen, de a mentőket csak jóval később hívta a pár. A nő szerint azért, mert sejtette: férjét fogják vádolni.

Nem is alaptalanul: Ben Butler brutális előéletéről volt ismert. Csecsemőként úgy megrázta a kis Ellie-t, hogy a picit a hatóságok ki is emelték a családtól. A gyermek felügyeleti jogát csak 11 hónappal a gyilkos nap előtt nyerték vissza. A brit sajtó úgy írta le a kislány végzetes sérüléseit, mint akit elütött egy autó.



Jennie a történtek ellenére kiáll férje mellett. Azt mondja: a mai napig szerelmes belé. Mindez azért érdekes, mert a jelenleg is tartó tárgyaláson - hogy a férfi erőszakos mivoltát bizonyítsák - számos, a nőnek címzett üzenetet is felolvastak. „Nem szeretlek egy cseppet sem, most csak gyűlöllek. És ezt te tudod. B**d meg, te kövér, gusztustalan k**va” - hüledezett a bíróság a férfi megvető üzenetén. Az ügyész szerint a nő azért sem akart senkinek beszélni a férfi agresszív természetéről, mert félt: elveszíti nem csak őt, de a gyermeküket is - írja a Daily Star.

Noha jelenleg Ben Butler ül a vádlottak padján - gyakorlatilag bizonyos, hogy addig ütlegelte saját kislányát, míg az meg nem halt - könnyedén a feleség is ott találhatja magát bűnsegédlet miatt. A meghallgatások során ugyanis azt a - több órával később intézett - segélykérő hívást, amit végül a feleség bonyolított le, az ügyész „a lehető legmegrendezettebb színjátéknak” bélyegezte, amit a bíróság valaha is hallhatott - olvasható a Daily Mail oldalán.


2022. december 14., szerda

  • december 14, 2022
  • Ismeretlen szerző



A somlói galuska szinte mindenki kedvenc desszertje, de ha még szeretnénk fokozni az élvezeteket akkor így is érdemes elkészíteni.


Hozzávalók:


6 tojásból sütött piskóta (vagy helyette babapiskóták)

6 dl tej

1 evőkanál liszt

2 csomag csokoládés pudingpor

4 tojás

rum

mazsola

meggy

1 liter habtejszín

porcukor


6 tojásból piskótát sütünk gáztepsiben (ne legyen túl vastag), vagy helyette babapiskótákat használhatunk. Kevés tejben csomómentesre kavarunk 1 evőkanál lisztet, és 2 csomag csokis pudingport, majd hozzáadjuk az összes tejet.

Felfőzzük. 4 tojássárgáját kikeverünk, és a krémbe főzzük. A 4 tojásfehérjét ízlés szerinti porcukorral kemény habbá verjük, és még melegen belekeverjük a csokikrémbe. Tetszés szerint rumot adunk hozzá. A csokikrém olyan sűrűségű, mint a tejföl, ne legyen túl kemény, de ne is laza. Mazsolát forró vízben beáztatjuk, és lecsurgatjuk. A piskótát tetszés szerinti csíkokra felvágjuk, és rummal meglocsoljuk. 1 liter habtejszínt fixálóval kemény habbá felverünk (ha nem cukrozott, porcukorral édesítsük).

A somlóit kb. 20 × 15 cm méretű jénai vagy porcelán tálban készítjük el. Az edény aljára tejszínhabot teszünk, rá a csíkokra vágott piskótát (nem túl sűrűn, hogy krémet közéjük is tudjunk majd kenni), rászórjuk a mazsolát és a meggyet, majd rákenjük a csokikrémet. Aztán újra tejszínhab következik, és megismételjük a rétegeket (piskóta, mazsola, meggy, csokikrém). A tetejére hab kerüljön. Lehet díszíteni meggyel, vagy csokoládét csorgatni rá. A hűtőben hagyjuk állni.


  • december 14, 2022
  • Ismeretlen szerző



Sok háziasszony előszeretettel tart a fagyasztószekrényében darált húst, mintsem egész húst, mert a darált húst sokkal könnyebb kiolvasztani, és gyorsabban is készül el. Emellett, összevetve a hússzeletekkel, a darált hússal az étel puhább, lágyabb lesz. Darált húsból sok mindent készíthetünk, például ízletes húsgombócokat, de ugyancsak nagyszerűen felhasználható különböző ételek, többek között tésztafélék, rakott-töltött ételnek is.

Szép, szép, mondhatnánk, de mi a helyzet az olyan ételekkel, amelyeknél a darált hús nem a töltelék szerepét tölti be, hanem ropogósra, pirosra sütve kerül az asztalra? A Bidista.com ezúttal egy ilyen receptet oszt meg veled, nevesül: darálthúsos fészek sajttal töltve. Bonyolultnak tűnő neve ellenére elkészítése végtelenül egyszerű, és a hamburgerrel ellentétben nem kell a darálthúst még serpenyőben se kisütni, mert ez az étel a sütőben készül, mégpedig meglehetősen gyorsan!


Hozzávalók:


80 dkg darált sertéshús

30 dkg darált csirkehús

1 db vöröshagyma

200 ml tej

70 gramm kenyér

só (ízlés szerint)

őrölt feketebors (ízlés szerint)

200 ml tejföl

2 db tojás

150 gramm kemény sajt

kapor (ízlés szerint)


Elkészítése:


Keverjük össze a darált sertés és csirkehúst, majd adjuk hozzá az apróra vágott hagymát.

A kenyeret áztassuk be 100 ml tejbe, majd ha puhára ázott, kinyomkodás után adjuk hozzá a darálthúshoz.

A maradék tejet öntsük hozzá a darálthúshoz, sózzuk, borsozzuk ízlés szerint.

A keverékből először formázzunk alma méretű golyókat, majd azokból készítsünk fészkeket, melyeket aztán tegyük az olajozott tepsibe.

Elkészítjük a tölteléknek valót: reszeljük le a sajtot, keverjük össze a tejföllel, a tojásokkal és az apróra vágott kaporral.

A fészkeket töltsük meg a töltelékkel, majd a 200 fokra előmelegített sütőben süssük 25-30 percig.

Ehhez a recepthez a fentiek helyett sokféle darált húst használhatunk, így talán érdemes feljegyezni, melyikkel sikerült a legfinomabbra. Ha ízlett, ne feledd ezt az egyszerű, de csodás receptet felvenni a szakácskönyvedbe!


Keresés ebben a blogban

Havi legjobbak

Ezeket láttad már

Heti legjobbak