2022. november 2., szerda

  • november 02, 2022
  • Ismeretlen szerző



Vannak, akiknek sokkal fejlettebb a logikája, mint az átlagembernek, és ez sok esetben megkönnyíti a dolgukat. Úgy tartják, ha sok logikai feladatot oldunk, akkor a logikus, és racionális gondolkodásunk is fejlettebb lesz.

Az alábbi feladat nem egy könnyű kihívás, de, ha alaposan megfigyeled, akkor menni fog. Nézd meg jól a képet, és próbáld kitalálni, hogy tulajdonképp hány számot rejtettek el rajta.

Próbálj a dolgok mögé látni, ne ragaszkodj nagyon ahhoz a képhez, amit elsőre látsz, hagyd egy kicsit szárnyalni az agyadat.

Első látásra úgy tűnik, mintha három szám lenne látható a képen, de aztán, ha jobban megnézzük, kiderül, hogy a szemünk becsapott.

Elsőre csak a 6, 9, 4-es számok láthatóak, de, ha jobban megnézzük, akkor előbukkan a többi szám is. Még öt számot fogsz felfedezni, ha jobban megnézed a képet. Na, látod már a 1, 2, 3, 7, 8-as számokat?

Ha nem sikerült megfejtened, akkor természetesen megmutatjuk a megoldást, de jó, ha nem adod fel túl hamar, mert ez nem egy olyan nagyon nehéz feladat.





2022. november 1., kedd

  • november 01, 2022
  • Ismeretlen szerző



Mindig öröm látni az időseb korosztályban példát arra, hogy az ember életét nem az évek száma határozza meg.  Vannak, akik 60-on túl másznak hegyet, bicajozzák körbe a Balatont, járnak edzőterembe és a többi. 

Kiváló példaként állnak előttünk azok az emberek, akik bebizonyítják számunkra, hogy az életkor előrehaladtával nem kell, hogy eltűnjenek az izgalmak és a kihívások az életünkből.

A következő hölgy, aki már a 63. életévén is túl van, elnyerte a legszebb nagymama címet, ami nem is meglepő, ha vetünk rá egy pillantást. Ő az élő példa rá, hogy a szépség nem csak a fiatalok kiváltsága.

Yazemeenah Rossi világszerte számos magazin címlapján szerepelt már. Modell karrierjét nem tini korában kezdte, ahogy a legtöbben, hanem 30 éves korán felül.

Szépsége titka

Yazemeenah bebizonyította, hogy nem kell feltétlen fiatalnak lennie valakinek ahhoz, hogy modell váljon belőle és ezt már 30 éve tartja.

Habár egyfolytában a szakmában dolgozik azóta, megjegyzi, hogy az iparág továbbra is elsősorban a fiatalok kezében van.

“Hiszem, hogy a nők és a férfiak is átélik az öregedéssel járó aggodalmak sorát, csak talán a férfiak sokkal kevesebbet beszélnek róla. Senki nem szereti látni, ahogyan a bőre a gravitáció törvényeinek engedelmeskedve megereszkedik. Mindazonáltal az öregedés egy csodás folyamat, melynek során az ember egyre erősebbé válik az idő múlásával.” – mondta Yazemeenah.

“Az életkor határozottan a tudatállapot függvénye. Ha képes vagy kapcsolatban maradni a benned élő gyermekkel, akkor újra és újra feltöltekezhetsz ebből az energiából. Fontos, hogy megőrizd a játékosságodat, a kalandvágyadat és a kíváncsi szellemedet, ezen kívül semmilyen mágikus trükk nem szükségeltetik.”

“Soha nem feküdtem plasztikai sebész kése alá. A gondolat, hogy egy szikével alakítsanak a tökéletesen egészséges testemen, számomra teljesen értelmetlennek tűnik. 

A bőrömet folyamatosan olajozom, repceolajat használok a hajamra, hetente radírozom a bőrömet cukor és olívaolaj keverékével, minden nap eszek avokádót, háztáji húst vagy halat.” – mesélte Yazemeenah.







Ha a legtöbb ember meghallja a rák szót, mint betegséget, első gondolata nem igazán pozitív hozzáállás. A legtöbb esetben nem ismerjük a betegség korai jeleit és emiatt nem tudjuk időben kezeltetni magunkat, így nem is adunk esélyt arra, hogy kizárjuk az életünkből a rákot.

Az emlőrák a nők leggyakoribb daganatos betegsége, sokkal ritkábban férfiakban is előfordul. Az egész világon a nők összes daganatának 22%-a emlőrák, Magyarországon évente mintegy 7500 új megbetegedés fordul elő. Az életkort figyelembe véve leginkább 30 éves kor fölött jelentkezik, 50-65 év között a leggyakoribb, az ezt követő években az előfordulása fokozatosan csökken. Az emlőrákban meghaltak száma korábban nőtt, a nyugati országokban ma már csökken.

2003-ban több mint 40 ezer nőben regisztráltak daganatos megbetegedést Magyarországon. A listát az emlődaganatok vezetik – a rákos betegségek számának utóbbi időben tapasztalt növekedése ugyanakkor nem egyértelműen negatív tendencia, hiszen azt is jelzi, hogy a szervezett szűrővizsgálatok és a fejlődő diagnosztikus lehetőségek révén egyre több daganattípust fedeznek fel idejében.


Lássuk a nők esetében azokat a jeleket, amelyek a rákra hívják fel a figyelmet.


- ok nélküli véraláfutás vagy vérzés, ami nehezen áll el

- hirtelen bekövetkezett fogyás

- mellrák esetében a mellbimbó eltorzulása

- nehezen gyógyuló seb, ami gyakran kivérzik, kérgesen kezd el leválni

- véres széklet

- gyakori görcs a medence tájékon, folyamatos puffadás érzet

- gyengeség és fáradtság

- hosszú ideje tartó köhögés és mellkasi fájdalom

- menstruációs cikluson kívüli vérzés


  • november 01, 2022
  • Ismeretlen szerző




Az egyik legfinomabb kókuszos sütemény, amit valaha készítettem. Minden alkalomra jó választás, mert az íze megunhatatlan.


Hozzávalók:


A tésztához:


6 tojásfehérje,

20 dkg kristálycukor,

10 dkg finomliszt,

10 dkg kókuszreszelék.


A tepsi kikenéséhez:


sütőmargarin,

finomliszt.


A krémhez:


6 tojássárgája,

1 csomag Dr. Oetker tejszínes pudingpor,

4 dl tej,

25- 30 dkg porcukor,

25 dkg margarin.


A tetejére:


kókuszreszelék.


Elkészítés:


A tojásfehérjét kemény habbá verjük, a vége felé apránként a cukrot is hozzáadjuk.A lisztet a kókuszreszelékkel összekeverjük, óvatos mozdulatokkal- hogy ne törjük össze – habba forgatjuk.Megvizezett késsel kenegetve kivajazott, kilisztezett nagy tepsibe simítjuk (kb. 20×30- méret )

Előmelegített sütőben, a közepesnél kicsit kisebb lánggal (170 fok) kb. 20 percig sütjük.

A tojássárgáját a pudingporral, 1 deci tejjel és a fele cukorral tökéletesen simára keverjük.A többi, forrásban lévő tejhez öntjük, kevergetve pár percig alatt sűrüre főzzük.A margarint először magában, majd a többi cukorral keverjük habosra.A kihűlt pudingot kanalanként beledolgozzuk, majd a már ugyancsak hideg tésztára kenjük.A tetejét kókuszreszelékkel meghintjük.

Tippem:Fontos, hogy a hütő szekrényben kicsit dermedni hagyjuk.




Minden háziasszony tisztában van vele, hogy mikor húst tesz oda főni, akkor perceken belül habréteg keletkezik, amit sokan leszednek egy kanál segítségével.

Jó tudni, hogy a habzást a húsból felszabaduló fehérjék és ásványi sók idézik elő. A habzás akkor alakul ki, ha hideg vízbe teszik a húst, éppen ezért jobb, ha már eleve forrásban lévő vízbe kerülnek bele a húsok, mert így a tápanyagok, ásványi sók benne maradnak, megőrizve a leves tápanyagforrásait.

A séfek emellett azt tanácsolják, hogy ha hideg vízbe tetted a húst főni, és habzani kezd, ne távolítsd el a habréteget, mert az hasznos fehérjéket, ásványi anyagokat tartalmaz. Ha mégis zavar a habzás, tegyél a forró vízbe egy kisebb fej hagymát, így a habréteg lesüllyed, és nem kell többé bajlódnod vele.

Azonban, ha a habréteg sötét színű, akkor el kell távolítani, mivel vért tartalmaz, ha viszont a habzás világos árnyalatú, akkor nincs baj, maradhat a vízben.

Fontos dolog a sózás is. Ha csirkehúsból készítesz levest, a sót csak azután tedd bele a forró vízbe, mikor még csak félórát kell főnie a húsnak.

További hasznos tanács, hogy alacsony lángon főzd a húst, hogy legyen ideje időben, lassan elkészülni, mert így sokkal finomabb lesz. Ha elkészült a leves, ne szűrd le azonnal, hanem hagyd állni 20 percig, mert így az ízek jobban összeérnek.




Tegnap hazafele a vonaton egy fülkében utaztam egy 83 éves bácsival, amikor hirtelen a fülkénkbe bejött két fiú és beleharapott a bácsi szendvicsébe, majd…

Tegnap délután a szokásos utamat tettem meg Kecskemétről Pestre, délután négy körül. Kabinos vonat, nem volt szabad hely, ebben az időtájban ez nem is meglepő, egy idős úrral ültünk ketten egy fülkében. Beszélgetésbe elegyedtünk, megtudtam, hogy 83 éves, a fiához igyekszik, Zuglóban fog leszállni.

Mesélt az életéről, a gyerekkoráról, kellemesen eltöltöttük az időnket. Cegléden megálltunk, amikor felszállt a vonatra két nem napon barnult, 15-16 éves fiatal és szerencsétlenségünkre pont a mi kabinunkat választották ki. Már amikor elhelyezkedtek, elkezdték a kötekedést. Ránk parancsoltak, hogy üljünk arrébb. Nem akartam bajt, meg is tettem, de a bácsi nem is hallotta a kérést, a hallókészüléke ellenére sem. Ült tovább egy helyben. Odahajoltam hozzá és megkértem, hogy jöjjön egy picit közelebb az ablakhoz. Nem értette miért, de megtette.

Ami innentől következett… nehezemre esik káromkodások nélkül leírnom… Az egyik fiatal közénk lépett, felmarkolta a bácsi szendvicsét, először elkezdte enni, majd fujjogások közepette kiköpdöste, a maradékot pedig galacsinokra csipkedve a bácsit kezdte dobálni.

A társa jót nevetett, majd ő is felállt. Kérleltem őket, hogy fejezzék be, de észre sem vettek. Levették a bácsi kalapját, kihajították az ablakon. A pulóverét a földre dobták az akasztóról, rátapostak, rágót nyomkodtak bele. A bácsit leöntötték valami alkoholos itallal, ami náluk volt. A bácsi nem szólt semmit csak sírt. Talán megértette a helyzetet. Cegléden leszálltam vele, holott az utam nem ért volna véget. Segítettem neki megnyugodni és én szégyelltem magam a társadalom helyett.

Nőként nem vehettem fel a harcot, pedig ha férfi lettem volna és nem féltem volna annyira, amennyire nőként, biztosan levágtam volna őket a vonatról. Hová fajul a világ? Hát senki nem képes móresre tanítani ezeket a kis t*knyos senkiháziakat???!!!


  • november 01, 2022
  • Ismeretlen szerző



A Nebuló cukorka esetében hatványozottan igaz volt, hogy nem a külcsín az igazán fontos, hanem a belbecs.

Minden bizonnyal kevesen voltak olyanok annak idején, akiket a cukorka látványa fogott meg. A Nebuló cukor ugyanis leginkább egyenletlen, torz kavicsokra hasonlított, viszont ha ezen felülemelkedtünk, megízlelhettük azt a finom nugáttal töltött belsőt a cukorbevonat alatt. Nem is csoda, hogy annak idején egy zacskó pillanatok alatt elfogyott.

A grillázscukor 10 dekás celofán zacskós kiszerelésben volt kapható, és nem meglepő módon rengeteg gyermek kedvence volt.

Sok szülő azonban úgy gondolta, hogy a Nebuló nagyon káros a fogakra, ezért csak kivételes alkalmakkor vettek ilyet gyermekeiknek. Ez természetesen csak növelte a cukorka iránti vágyat, hiszen a tiltott gyümölcs mindig édesebb, főleg, ha egy cukorkáról van szó!


Keresés ebben a blogban

Havi legjobbak

Ezeket láttad már

Heti legjobbak