2022. november 1., kedd



Hihetetlen! 14 nap alatt, 1 millió forintból épült ez a ház! Te is elfogadnád?

Claudie Dubreuil de Mirabel (Quebec, Canada) egy lány, aki kitalálta, hogy hogyan is lehetne a lehető legrövidebb időn belül, a legkisebb költségből felépíteni álmaink otthonát.

Ehhez konténereket használt fel, amellyel egy nem mindennapi építkezési módszert valósított meg. Mérnökök tanácsát és segítségét kérte ki, majd miután szabad kezet kapott, 4 konténerből nekilátott a munkának. Ez lett a végeredmény, hihetetlen!




















51 éves vagyok és hármas ikreket szültem. Az orvosok szerint ebben a korban szülni csakis a nő kiváló egészségi állapotának és szakemberek terhes gondozási tapasztalatának az eredményeképpen lehetséges.

 Én mégis voltam olyan bátor és végigcsináltam. Sokan bántanak emiatt.. Én nem érzem jogosnak. Mindennél boldogabb vagyok most, ám mégis szomorú, mert sok ember bánt..

Az orvostudomány már rengeteget fejlődött és gyakran olvasható a hírekben is, hogy valahol valaki 70 éves korában lett anya..

A három teljesen egészséges kis angyalt 1 hónappal ezelőtt szültem meg, kérem, aki nem ért egyet a bántó és elítélő emberekkel, az pár szép szóval bátorítson engem és három gyönyörű gyermekem. Szívből köszönöm annak, aki megteszi.



  • november 01, 2022
  • Ismeretlen szerző



Szinte minden krémes sütihez használható.


Egy jó krém receptre minden háziasszonynak szüksége van.


Hozzávalók:


    250 ml tej

    2 tojás

    200 g cukor

    30 g liszt

    300 g vaj

    vanília


Elkészítés:


A tojásokat tegyük egy tálba, keverjük össze a cukorral és a liszttel. Adjuk hozzá a tejet és folyamatosan kevergetve, lassú tűzön főzzük fel. Mikor krémes állagú, vegyük le a tűzhelyről és hagyjuk teljesen kihűlni. A vajat habverővel keverjük át és adjuk hozzá a hideg krémet, jól keverjük össze. Ízesítsük vaníliával.


  • november 01, 2022
  • Ismeretlen szerző



Egy amerikai internetes portál, a Dirt.com írta meg, hogy hatalmas luxusvillát vásárolt Vajna Tímea Beverly Hills-ben. Az álomotthon hat hálószobából, hét fürdőszobából és egy hatalmas konyhából áll, a pazar kilátásról nem is beszélve.

A portál feleleveníti, hogy Andy Vajna élete során több hollywoodi filmet készített, többek között forgatott Sylvester Stallonéval és Arnold Schwarzeneggerrel, az ő nevéhez fűződik a Die Hard és a Rambo franchise is, de neki köszönhetjük az Evitát is.

Andy Vajna 2019-ben hunyt el szívrohamban, és mivel nem voltak élő gyerekei, ezért vagyona feleségére, Vajna Tímeára szállt, aki a portál szerint csaknem 120 millió dollárt örökölt. Vajna Tímea férje halála óta Los Angelesben él, ahol Andy Vajnának volt egy birtoka, amit nemrég 4,9 millió dollárért adtak el.

A hónap elején Vajna Tímea egy 8,9 millió dolláros, azaz 2 milliárd forintot érő luxusingatlant vett Beverly Hills-ben, ami a Benedict Canyonra és a Los Angeles-i városképre néz.


  • november 01, 2022
  • Ismeretlen szerző



Ezt nem fogom elfelejteni egyhamar az biztos..

Sz. Ildikó osztottam meg történetét. Azt gondolom, hogy van mit tanulnunk tőle, hiszen ma emberségből jelesre vizsgázott.

‘Ez ma történt velem az egyik nagyobb vidéki áruházban. Állunk a kislányommal a pénztárnál, előttünk egy idős néni fizet.

Kosarában semmi szükségtelen csak ami a mindennapokhoz kell. Volt nála még két tábla Milka csoki és egy doboz sütemény. Arra gondoltam, biztosan az unokáival fog találkozni. Mikor fizetésre került a sor az idős hölgy kiborította a pénztárcájából az összes pénzt, de sajnos nem volt elég. 650 forintra lett volna még szüksége. Ekkor a pénztáros lekezelő hangnemben megkérdezte: Mit akar vissza rakni ezekből a vásárolt árukból.

Ekkor vágtam közbe, hogy semmit, majd én odaadom a hiányzó összeget. Persze a néni először tiltakozott és nem akarta elfogadni. A pénztáros nagyra kerekedett szemekkel flegmán kérdezte tőlem, hogy ‘Miért fizetné ki, mikor nem is ismeri?’

Nem méltattam válaszra a kérdését. Szó nélkül adtam oda a pénzt neki. Nem értem…Miért kellene ismernünk ahhoz valakit, hogy segítsünk neki? Megvárt minket és miután mi is fizettünk, a kedves hölgy könnyes szemmel ölelte át a kislányomat és engem is.

Azt mondta, hogy hatalmas boldogság látnia azt, hogy léteznek még ilyen kedves emberek! Azt hiszem a tekintetét soha életemben nem fogom elfelejteni! Nagyon megható volt.’ 


  • november 01, 2022
  • Ismeretlen szerző



Ahhoz, hogy szép magas legyen a piskótád, nem fontos külön szedni a tojásokat. Nekem bevált így is. A végeredmény pedig ugyanaz, de nincs vele annyi macera.


Hozzávalók


4 tojás,

60 ml víz,

1 csomag vaníliás cukor,

160 g kristálycukor,

200 g liszt,

3/4 csomag sütőpor.


Elkészítés


Az egész tojásokat a cukorral, vaníliás cukrot fehéredésig keverni, kézi mixerrel keverni, kihabosítani, hozzáadni a vizet, kicsit még keverni (addig keverni, amíg jó sűrű krém szerű lesz), majd a sütőporral elkevert lisztet. Tortaformába önteni (20 cm-es tortakarikában sütöttem).

180 fokon 12 percig sütni, majd 150 fokon még legalább 40-45 percig, tűzpróbáig.





A fokhagymát ősidők óta használja az emberiség mindenféle betegség kezelésére és megelőzésre. Hihetetlenül egészséges és az emberek ennek egyre inkább tudatában vannak hatásainak. A gyártók is kihasználják ezt és szinte mindet kínálnak fokhagymás változatban. A fokhagymás kenyértől, a sültekig és a salátaöntetig mindent ízesítenek vele. Ez érthető, hiszen az egyik legegészségesebb élelmiszer, amit valaha ehettünk.

Az ókori egyiptomiak ezzel növelték termékenységüket, használták keringési betegségek és rovarfertőzések kezelésére. Alkalmazták paraziták kiűzésére is. A rómaiak ezzel erősítették a szív- és érrendszerüket, kezelték a gyomor-bélrendszeri zavarokat, míg a japán és kínai orvoslás a fokhagymát használta, hogy javítsa a légzési és emésztési funkciókat.


További egészségügyi hatásai:


• Megakadályozza az érelmeszesedést

• Megakadályozza a szívkoszorúér-betegséget, megelőzi a szívrohamot

• Csökkenti a koleszterinszintet

• Megnyugtatja a bogárcsípéseket

• Enyhíti megfázásos tüneteket és a szénanáthát

• Kezeli a gombás fertőzéseket

• Enyhíti a hasmenést

• Kiüríti a méreganyagokat

• Erősíti az immunrendszert

• Kezeli a cukorbetegség egyes tüneteit

• Kezeli a megnagyobbodott prosztatát


A fokhagyma legjobb fogyasztási módja, ha nyersen esszük, vagy reszelve, préselve keverjük ételeinkbe, ugyanis a főzés, a hő hatására elpusztul az allicin, a fő komponense, mely erejét biztosítja

Legerősebb és legtermészetesebb orvosság a fokhagyma és a méz elegye! Leghatékonyabb immunerősítő mely egészséged védője, őrzője.


Így használd!


Hozzávalók:


• 2-3 gerezd darált fokhagyma

• 1 evőkanál méz


Mindössze annyit kell tenni, hogy a hozzávalókat összekeverve, időszakosan 7 napig éhgyomorra együk meg.


Keresés ebben a blogban

Havi legjobbak

Ezeket láttad már

Heti legjobbak