2022. október 28., péntek

  • október 28, 2022
  • Ismeretlen szerző



Isobel és Abigail az angliai Lanchasire-ből, egypetéjű ikrek, és mindketten Down-szindrómával születtek, aminek az esélye egy a millióhoz.

A szülők, Jodi és Matt csak a lányok születése után tudták meg, hogy a babák mindketten Down-szindrómával születtek, és amikor az orvos közölte velük a diagnózist, egyúttal a sajnálatát is kifejezte. Mivel a szülők akkoriban még gyakorlatilag semmit nem tudtak erről a rendellenességről, érthető módon megijedtek, de később rájöttek, hogy egyáltalán nincs miért sajnálkozni, hiszen a lányaik úgy tökéletesek, ahogy vannak.

"A világért sem változtatnék a lányaimon" - mondja az anyuka, akinek Down-szindrómás ikrei születtek

„A mai napig nem értem, miért fejezte ki a sajnálatát az orvos, és ha valaha újra találkozhatnék vele, szeretném megmutatni neki Abigailt és Isobelt, és megkérdezni, miért sajnálkozott, mert mi most már a világért sem cserélnénk el a lányainkat” – mondta az édesanya.

Kezdetben azonban a házaspár még nem látta ilyen pozitívan a helyzetet. Abigail és Isobel koraszülöttek voltak, és négy hétig a koraszülött osztályon kezelték őket. Az orvosok ekkor fedezték fel, hogy a babák a Down-szindróma tüneteit mutatják.


2022. október 27., csütörtök



A télen előforduló felső légúti betegségek, és azt követő köhögés megkeseríti a család életét, főként a gyerekekét, ezért tenni kell valamit, ha nem akarjuk, hogy napokig köhögjön mindenki, kicsi és nagy.

A begyulladt légutak egyik mellékterméke a váladék, amely nagyon nehezen szívódik fel. De ebben segít a népszerű konyhakerti zöldségünk a sárgarépa, amelyben sok A-vitamin, karotin, vas, kálium,magnézium, kalcium és foszfor található. Mind-mind olyan anyagok, amelyek a gyógyulást, a vér tisztítását segíti elő.


Ezen kívül még:


erősítik az immunrendszert

javítják a látást

megakadályozzák a szívbetegségeket, a rákot

egészségesé teszik a bőrt

méregtelenítik a szervezetet

és csillapítják a köhögést


Hozzávalók:


5 bögre bio sárgarépa

3 evőkanál bio méz


A recept

Elkészítés:

A sárgarépákat vágjuk fel darabokra, majd főzzük meg, hogy megpuhuljanak. Ezután turmixoljuk össze, hagyjuk kihűlni, keverjük hozzá a mézet, és kész is a köhögéscsillapító szirup.

Használat!

Naponta 4 kiskanállal kell ebből bevenni.


  • október 27, 2022
  • Ismeretlen szerző



Borsodi vagyok. Mi mást is süthetnék? (Kacsazsírral megkenve, ahogy még nagymamámtól tanultam!)


Hozzávalók

1 kg krumpli,

30-40 dkg liszt,

só,

olaj.


Elkészítés


A krumplit hámozd meg, majd sós vízben főzd meg. Krumplinyomó segítségével törd össze, picit sózd meg, majd hagyd langyosra kihűlni. Szórd hozzá a liszt felét, és kezdd el összegyúrni.

Addig adagold hozzá a megmaradt lisztet, amíg szépen összeáll, és rugalmas, de nem tapad a tészta. Tulajdonképpen olyan tésztát kell kapni, mintha derelyét vagy gombócot csinálnál.

Ha összegyúrtad, sodord rúd alakúra, karikázd fel a tésztát, majd lisztezett deszkán nyújtsd ki a karikákat egészen vékonyra.

A palacsintasütőt kend meg olajjal, hevítsd fel, és mintha palacsintát készítenél, süsd ki a krumplilángosokat. Ízlésed szerint az olajat akár fokhagymával is ízesítheted.

Nagymamám is így készítette, ő is mindig megkente kacsazsírral, vagy libazsírral!

A receptet elkészítette és fotózta: Madarasiné Száraz Ilona


  • október 27, 2022
  • Ismeretlen szerző



Valószínűleg mindenki arra törekszik, hogy jelentős megtakarításokat tegyen, hiszen az életünk az elmúlt pár hónapban jelentősen megdrágult, előttünk a tél, az infláció az egekben és ki tudja hol áll meg. A gáz és áramszámlák elszálltak, sokan a fejüket vakarják, hogy hogyan fogják kifizetni a megnövekedett költségeket.

Miközben minden erőnkön azon vagyunk, hogy pénzt takarítsunk meg, vannak megoldások arra, hogy minél több pénzünk megmaradjon, szerencsére a segítségünkre vannak a szakértők is. Írtunk már arról, hogy mosáskor mennyi az ideális hőmérséklet, ahhoz, hogy a mosógép kevesebb áramot fogyasszon, de a hűtővel is spórolhatunk, miközben folyamatosan üzemel.

Az emelkedő megélhetési költségek miatt az emberek egyre több hasznos trükköt keresnek, hogy pénzt takarítsanak meg. Sokan találtak néhány módszert arra, hogy alacsonyan tartsák a villanyszámlájukat. Scott Evans tárolási szakértő és a Pink Storage cég tulajdonosa siet az emberek segítségére.

A szakértő elárulta a legjobb hűtő- és fagyasztótrükköket, amelyekkel sokáig frissen tarthatjuk az élelmiszereket, és pénzt takaríthatunk meg.

Scott Evans azt állítja, hogy a legtöbb ember “nem veszi figyelembe, hogy a hűtőszekrény különböző területein más-más hőmérséklet uralkodik”, ami befolyásolja a megvásárolt élelmiszerek eltarthatóságát.


A hűtőszekrény ajtaja

A hűtőszekrény ajtaja az egyik legmelegebb rész, ezért nem szabad friss gyümölcslevek vagy tej tárolására használni, annak ellenére, hogy sok háztartásban ez mindennapos. Ehelyett Scott Evans azt tanácsolja, hogy olyan dolgokat tároljon itt, mint a palackozott víz, a ketchup, a majonéz és az üdítőitalok, mivel ezek elviselik a változó hőmérsékletet.


“A hűtőszekrény ajtaja tökéletes helynek tűnik a tojás, a tej és a gyümölcslevek tárolására, mivel gyakran van számukra rekesz, de mivel a hűtőszekrény ajtaja a legmelegebb hőmérsékletű, ezért ezek gyorsabban megromlanak” – mondja a szakértő.


Mivel a tej ára idén rekordmagasságot ért el, jobb, ha megfogadjuk a szakértő tanácsát és máshol tároljuk a hűtőszekrényen belül.


Felső polcok

A felső polcokat olyan élelmiszerek tárolására érdemes kihasználni, amelyek nedvesség hatására könnyen megromlanak. “A bogyós gyümölcsök jó példa erre, mivel ha a hűtőszekrény alsó fiókjaiban tartjuk őket, ahol hűvösebb van, nedvességet képezhetnek és megrohadhatnak” – mondja Scott.

A fűszernövények szintén tovább eltarthatóak a hűtőszekrény felső polcain, de a szakembernek van egy jobb megoldása ezek eltarthatóságát tekintve.

“Ha azt szeretnénk, hogy a fűszernövények még tovább tartsanak, aprítsuk fel őket, és tegyük jégkockatartókba olívaolajjal. Főzés közben csak ki kell pattintani egyet, és hagyni, hogy megolvadjon” – árulta el a szakember.


Alsó polcok

A legdrágább és a leggyorsabban romló élelmiszereket az alsó polcokon kell tartani. Ide tartozik a tej – a tipikus hűtőajtós rész helyett -, valamint a tojás, a vaj, a sajt és a hús.

A hűtőszekrény leghűvösebb része az alsó polc hátsó részén van, így ez a tej elsődleges helye.

“Amikor a hűtőszekrénybe helyezzük az élelmiszereket, próbáljunk meg nem túl magas dolgokat tenni a hűtőszekrény hátsó részébe, mivel azok elzárhatják a hűtőszekrény szellőzőnyílásait. Nem érdemes túlságosan megtölteni a hűtőszekrényt, mert akkor a levegő nem fog annyira keringeni, és az ételek gyorsabban megromlanak” – fogalmaz Scott.


A fagyasztó

Míg a hűtőszekrényben való tárolás korlátozza a benne lévő termékek frissességének időtartamát, addig a fagyasztó segít abban, hogy hosszabb ideig tároljuk az ételeinket, ugyanakkor a fagyasztó lehűtése kevesebb energiát használ. A fagyasztót akkor használhatjuk ki a legjobban, ha egyszerre több élelmiszert vásárolunk és teljesen telepakoljuk.

“A nagy tételben történő élelmiszervásárlás gyakran vezet megtakarításhoz, mindössze annyit kell tennünk, hogy ellenőrizzük, hogy az élelmiszerek mennyi ideig fagyaszthatóak biztonságosan. A tojástól kezdve a tejen és a főtt tésztán át a különböző gyümölcsökig és zöldségekig mindenféle élelmiszert le lehet fagyasztani, hogy tovább eltartson” – fogalmaz Scott Evans.

A szakember szerint a hűtőszekrény kevesebb energiát fogyaszt, ha a fagyasztó tele van.

Végül Scott azt tanácsolja az embereknek, hogy kétszer is ellenőrizzék a hűtőszekrényük hőmérsékletét, hogy biztosan az optimális szinten legyen. A hűtőszekrény ideális hőmérsékletének a 3 és 5 Celsius-fok közötti hőmérsékletet tartják.


  • október 27, 2022
  • Ismeretlen szerző



Hosszas betegség után elhunyt Tompa Klára színésznő, a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Tompa Miklós Társulatának tagja. Mindössze 48 éves volt.

48 éves korában elhunyt Tompa Klára marosvásárhelyi színésznő, aki a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Tompa Miklós Társulatának tagja volt, többek között oktatott a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetemen, így a marosvásárhelyi színház és a felsőoktatási intézmény is saját halottjának tekinti.

“Megrendülten vesszük tudomásul, hogy Tompa Klára színész kollégánk, öt évnyi küzdelmet követően, 48 éves korában a végzetes kór áldozata lett. Emberi és művészi kvalitásai pótolhatatlanok, rövid élete és pályafutása alatt maradandót alkotott, csodálatos emlékeket hagyott ránk” – olvasható a színház közleményében.

Hosszas betegség után elhunyt a népszerű magyar színésznő

“A Marosvásárhelyi Nemzeti Színház és a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem saját halottjának tekinti, emlékét kegyelettel őrzi az égi társulat közösségében” – tették hozzá.

Tompa Klára 1973. november 10-én született Marosvásárhelyen. 1994-1998 között végzett a marosvásárhelyi Szentgyörgyi István Színművészeti Egyetem színész szakán, 1998-tól napjainkig a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház tagja volt.

Szintén 1998-tól számos színészgeneráció osztályvezető tanáraként oktatott a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetemen, szakterülete volt a színészmesterség, improvizáció és zenés színészmesterség tantárgyak oktatása.

Rövid pályafutása alatt több mint negyven karaktert alakított a marosvásárhelyi színház színpadán, művészi tevékenységét több díjjal is elismerte a szakma, kvalitásai méltán rangsorolják az érdemes művészek közé.

Tompa Klára halála megrázta az erdélyi közösséget, százával emlékeztek meg a színésznőről a közösségi oldalakon. Nyugodjék békében!




Zsúfolt reggel volt a rendelőben, amikor 8:30 körül bejött egy bekötött ujjú idős úr. Rögtön szólt, hogy siet, mert 9 órakor van egy fontos találkozója. Kértem, hogy foglaljon helyet, tudván, hogy eltelik még legalább fél óra, míg az orvos megérkezik.

Figyeltem, milyen türelmetlenül nézi percenként az óráját. Időközben arra gondoltam, hogy nem lenne rossz, ha levenném a kötést és megnézném, miről van szó. A seb nem tűnt olyan súlyosnak.

Az orvosra várva eldöntöttem, hogy fertőtlenítem a sebet, és egy kis beszédbe elegyedtem vele. Megkérdeztem, hogy mennyire fontos a találkozója, és hogy nem szeretné-e mégis megvárni az orvost.

Azt válaszolta, hogy feltétlenül az idősek otthonában kell menjen, ahogyan évek óta teszi, hogy reggelizzen a feleségével. Udvariasan a felesége egészsége felől érdeklődtem. Kedvesen, az idős úr elmesélte, hogy az Alzheimer kóros felesége 7 éve él az idősek otthonában.

Gondolva, hogy a feleség egy tiszta pillanatában esetleg felizgatja magát az ő késése miatt, siettem, hogy kezeljem a sebét, de az idős úr elmagyarázta, hogy 5 éve már nem ismeri fel.

Akkor csodálkozva megkérdeztem: „És ön minden reggel elmegy, hogy együtt reggelizzenek?” Egy édes mosoly, és egy lágy kézsimogatás közben válaszolta:

„Az igaz, hogy ő már nem tudja, ki vagyok, de én jól tudom, ki ő.”Szó nélkül maradtam, és kellemes borzongás futott végig rajtam, miközben néztem a sietős léptekkel távolodó öreget.

Lenyeltem a könnyeimet, miközben arra gondoltam, szeretni azt jelenti, hogy elfogadjuk azt, ami volt, ami van, és azt, ami még nem történt meg.


  • október 27, 2022
  • Ismeretlen szerző



Egy édesanya bevallotta, nem biztos abban, hogy megfelelő nevet választott a lányának, mivel ő maga is csak nehezen tudja kiejteni, és attól fél, hogy később csúfolni fogják az osztálytársai.

Nem könnyű feladat nevet választani egy gyereknek, hiszen ezt a nevet egy életen át viselnie kell majd, és az bizonyos értelemben meghatározza őt. Egy édesanya nemrég arról számolt be, hogy megbánta a döntését, és most azt fontolgatja, hogy megváltoztatja a lánya nevét. Ezt Angliában és Walesben a szülők az első 12 hónapon belül megtehetik, minden különösebb jogi procedúra nélkül.


Az édesanya a közösségi médiában magyarázta el a helyzetet.


„Van egy Violet (Vájolet magyarul kiejtve) nevű, kéthónapos kislányom. A férjem kezdettől fogva imádta ezt a nevet, de nekem volt némi problémám a kiejtésével, mivel folyton Vi-let-nek ejtettem Vi-o-let helyett az akcentusom miatt, amin igyekeztem dolgozni a terhesség alatt, és beleegyeztem ebbe a névbe. Imádom, amikor leírva látom, és mindenki nagyon pozitívan áll hozzá, de azt tapasztalom, hogy amikor bemutatom vagy kimondom a nevét, nagyon vigyázok a kiejtésre, nehogy véletlen Vile-it-nak hangozzon” – magyarázta a nő.

„Most elkezdtem aggódni amiatt, hogy egy nap majd hazajön az iskolából, és azt mondja, az osztálytársai Vile-nak (gonosz) vagy Violentnek (erőszakos) nevezték, és hogy mindez a mi hibánk lesz, amiért ezt a nevet adtuk neki” – tette hozzá az édesanya.

„Nem tudom, hogy csak túlreagálom-e. Az agyam racionális része azt mondja, hogy ez egy teljesen normális, szép név, az irracionális része viszont azt mondja, mi van, ha utálja és csúfolni fogják miatta, és valami teljesen más nevet kellett volna választanunk, például Oliviát” – fejezte be a történetét az aggódó édesanya.

A felhasználók azonban megnyugtatták, hogy a Violet név teljesen hétköznapi, és sokan elárulták, hogy ők is hasonlóképpen ejtik ki, az „o” hangsúlyozása nélkül, de ez semmit sem vesz el a név szépségéből.

„Én is Vi-let-nek mondom. A férjem két és fél szótaggal ejti, hasonlóan, mint én, enyhe „o”-val, de nem túl hangsúlyosan. Ez egy népszerű név, szerintem túlgondolod a dolgot. Ha azt mondanád nekem, hogy Vi-let a lányod neve, fel sem tűnne, egyszerűen arra gondolnék, milyen szép név a Violet” – írta az egyik hozzászóló.

Egy másik pedig hozzátette: „Ez egy teljesen normális, gyönyörű név. Azt hiszem, túlgondolod a dolgot. És mi van akkor, ha néha egy kicsit másképp ejted?” Egy harmadik felhasználó pedig megnyugtatta a nőt, mondván, nem valószínű, hogy az osztálytársai gúnyneveket adnának neki, valószínűleg egyszerűen Vi-nak vagy Lettie-nek szólítják majd.


Keresés ebben a blogban

Havi legjobbak

Ezeket láttad már

Heti legjobbak