február 10, 2025
Ismeretlen szerző
A gazdag szüleim megkövetelték, hogy megházasodjak, ha örökölni akarom a családi vállalkozást, ezért bosszúból egy „vidéki lányt” választottam. De hamarosan rájöttem, hogy egy hatalmas titkot rejteget.
Bevallom. Nem vagyok büszke arra, ahogyan ezt az egészet elkezdtem. Nem a szerelem érdekelt, még csak közel sem. Csak vissza akartam vágni a szüleimnek.
Látod, mindig úgy éltem, ahogy akartam, kötöttségek nélkül. Bulik, gyors autók, drága nyaralások. És miért ne? A családom gazdag volt, és tudtam, hogy egy nap én öröklöm apám üzletét.
Aztán a szüleim leültettek „beszélgetni.”
– Figyelj, Alex – kezdte apám, előrehajolva, mintha egy üzleti tárgyalást folytatna. – Az anyáddal úgy gondoljuk, itt az ideje, hogy megállapodj.
– Megállapodjak? – nevettem fel gúnyosan, hátradőlve a széken. – Úgy érted, házasodjak meg?
– Pontosan – bólintott, miközben egy pillanatra sem szakította meg a szemkontaktust. – Majdnem harminc vagy. Ha akarod a céget, látnunk kell, hogy elkötelezett vagy. Ez pedig azt jelenti, hogy feleség, család. Egy ilyen vállalkozást nem lehet egyedül vezetni.
Anyám is bekapcsolódott, fejét csóválva.
– Az apád egész életében ezért dolgozott, Alex. Nem bízhatjuk a cég jövőjét valakire, aki úgy él, mintha az élet egy véget nem érő buli lenne.
PROMOTED CONTENT
Forrt bennem a düh. Ők akarták a házasságot? Akkor megkapják. Ha azt hitték, irányíthatnak, bebizonyítom, hogy tévednek. Keresek valakit, aki miatt megbánják ezt az egész követelést.
Ekkor találkoztam Maryvel.
Mary nem azokból a körökből származott, ahol általában nőkkel ismerkedtem. Egy jótékonysági rendezvényen találkoztam vele. Szerénynek tűnt, talán kicsit félénknek is, egyszerű ruhában, hátrafogott hajjal. Semmi feltűnő, semmi márkás darab – csak nyugalom és… valami valódi.
Amikor bemutatkoztam, csak bólintott, és ennyit mondott:
– Örvendek, Alex.
Alig nézett rám, mintha egyáltalán nem lett volna lenyűgözve.
– Szóval, Mary – kezdtem óvatosan. – Honnan származol?
– Ó, egy kisvárosból – válaszolta udvarias mosollyal. – Semmi különös.
A hangja lágy volt, a tekintete pedig óvatos.
Tökéletes. Egyszerűen tökéletes.
– Mondd csak, Mary – vágtam bele egyenesen a lényegbe. – Mit gondolsz a házasságról?
Felvonta a szemöldökét, meglepettnek tűnt.
– Tessék?
– Tudom, hogy furcsán hangzik – erőltettem magamra egy magabiztos mosolyt. – De feleséget keresek. Megvannak az okaim. Viszont előbb néhány „teszten” át kell menned.
Mary arckifejezése kiismerhetetlen volt, majd hirtelen elnevette magát, meglepve ezzel engem.
– Hát, ez érdekes – mondta, szemeiben egy megfoghatatlan csillogással. – Éppen azon gondolkodtam, hogy egy kis „házasság” nekem is jól jönne.
– Tényleg? – lepődtem meg. – Akkor… megegyeztünk?
Mary alaposan végigmért, majd vállat vont.
– Rendben, Alex. De egy dolgot ígérj meg.
– Mit?
– Ne kérdezz a múltamról. Tartsuk egyszerűen. Csak egy kisvárosi lány vagyok, és ennyit kell tudni rólam. Rendben van így?
Szélesen vigyorogtam, alig hittem el a szerencsémet.
– Tökéletes.
Amikor bemutattam Maryt a szüleimnek, ők döbbenten fogadták. Anyám szemöldöke az égbe szaladt, ahogy végigmérte Mary egyszerű ruháját és visszafogott viselkedését.
– Ó… Mary, ugye? – szólalt meg anyám erőltetett mosollyal, próbálva elrejteni csalódottságát.
Apám homloka ráncba szaladt.
– Alex, ez… ez nem egészen az, amit elképzeltünk.
– Nos, ti akartátok, hogy megállapodjak – válaszoltam vigyorogva. – Mary tökéletes számomra. Nyugodt, szerény, és nem érdekli ez az egész puccos világ.
Mary tökéletesen alakította a szerepét. Minden egyes udvarias válaszával, minden alkalommal, amikor bizonytalannak tűnt a „felső tízezer” társalgásában, tudtam, hogy a szüleim belül haldokolnak.
De aztán… volt benne valami rejtélyes. Tökéletes volt a tervemhez, mégis néha elkaptam egy különös csillogást a szemében, valami olyasmit, mintha… szórakoztatná az egész.
– Biztos vagy benne, hogy ezt akarod, Alex? – kérdezte egyszer vacsora után a szüleimnél.
– Jobban, mint valaha – nevettem fel. – Halálra vannak rémülve, Mary. Működik a terv!
– Nos – mondta halkan, túlságosan is halkan. – Örülök, hogy segíthetek.
Annyira lekötött a szüleim reakciója, hogy még nem figyeltem eléggé Maryére. Még nem.
Elérkezett a jótékonysági bál estéje. A szüleim nem sajnálták a pénzt: a hatalmas báltermet kristálycsillárok világították meg, az asztalokat fehér selyemterítők és olyan ezüst evőeszközök díszítették, amikkel egy kisebb országot is el lehetett volna látni.
Mary mellettem lépett be, egyszerű ruhájában és csendes eleganciájával teljesen kilógott a csillogó flitterek és magas sarkúk közül. Pontosan, ahogy terveztem.
– Csak ne feledd – súgtam oda neki, közel hajolva. – Ez az utolsó próba.
Felnézett rám, arca kiismerhetetlen volt.
– Tudom a menetet.
Ahogy telt az este, közel maradtam hozzá, figyeltem, ahogy halkan beszélt, udvariasan mosolygott, és soha nem vonta magára a figyelmet. A szüleim időnként aggódva néztek rá, de láttam rajtuk, hogy titkon remélik, hogy végül egyszerűen beleolvad a háttérbe.
Aztán váratlanul a polgármester lépett hozzánk, és széles mosollyal köszöntötte Maryt.
– Mary! Öröm látni téged itt! – kiáltotta, és kezet nyújtott neki.
A szüleim állát a padlón kellett keresni. Pislogtam, próbáltam felfogni, hogy a polgármester ismeri Maryt?
Mary udvariasan mosolygott, de észrevettem rajta a feszültséget.
– Jó újra látni, Polgármester úr – felelte kissé mereven.
– Tudod, még mindig mindenki a gyermekkorház-projektről beszél, amit támogattál – folytatta a polgármester. – A családod adományai hatalmas változást hoztak.
Mary bólintott.
– Örülök, hogy hallom. Csak segíteni szerettünk volna, ahol tudunk.
A polgármester végül továbbállt, mi pedig döbbent csendben maradtunk.
Anyám szólalt meg először, tágra nyílt szemekkel nézve rám.
– Alex… ez mégis mi volt?
Mielőtt válaszolhattam volna, egy régi családi barát, Jack, sétált oda hozzánk, arcán hitetlenkedő kifejezéssel.
– Mary! Ezer éve nem láttalak! Nem is tudtam, hogy visszatértél a városba.
Mary erőltetett nevetéssel felelt:
– Nos, nem épp nagy bejelentéssel érkeztem. Csak… a… az esküvőmre jöttem vissza.
Jack rám nézett, arcán félig mulatságos, félig döbbent kifejezéssel.
– Alex, te a Jótékonysági Hercegnőt veszed feleségül? A családja az állam egyik legnagyobb filantróp dinasztiája!
Kiszáradt a szám. Jótékonysági Hercegnő. Hallottam már a nevet, persze. Mindenki hallotta. De soha nem vettem a fáradságot, hogy utánanézzek, ki is ő valójában.
Amint sikerült elmenekülnünk a szüleim döbbent pillantásai elől, félrehúztam Maryt egy csendes sarokba.
– Szóval… Jótékonysági Hercegnő? – kérdeztem, karba tett kézzel.
Mary felsóhajtott, és félrenézett.
– Igen. A családom birtokolja a legnagyobb jótékonysági alapot. Ők ebben a világban élnek, de én nem. Évek óta próbálok elkerülni mindezt.
Végighúztam a kezem a hajamon, még mindig próbáltam felfogni az egészet.
– Miért nem mondtad el nekem?
– Mert – mondta lassan –, ugyanazért, amiért te sem mondtad el, hogy az egész „álházasságot” csak azért akarod, hogy bosszantsd a szüleidet. Nekem is megvoltak a saját okaim, Alex.
– Szóval végig tudtad, hogy ez csak színjáték? – kérdeztem, próbáltam nyugodtnak tűnni, de a hangom elárult.
Mary mély levegőt vett.
– Elegem volt abból, hogy a szüleim folyamatosan nyomást gyakorolnak rám, hogy státusz alapján házasodjak. Saját életet akartam, elvárások nélkül. Amikor felbukkantál, rájöttem, hogy segíthetek neked, és közben a saját problémámat is megoldhatom.
– Várj csak – mondtam hitetlenkedve. – Tehát beleegyeztél ebbe az egészbe, mert te is menekülni akartál a családod elvárásai elől, akárcsak én?
Mary bólintott.
– Úgy tűnik, van bennünk valami közös.
Ránéztem, és először esett le, mennyire nem ismertem őt. Ő nem egy naiv „vidéki lány” volt, akit csak azért hoztam be a képbe, hogy bosszantsam a szüleimet. Intelligens volt, erős, és talán még nálam is függetlenebb.
És akartam Őt, innentől kezdve ténylegesen és hiszem, hogy lehet valami tökéletesnek, valami jónak a kezdete.
