február 07, 2025
Ismeretlen szerző
Eric hajnalban indult útnak, vállán a jól ismert utazótáskával, és az arcán azzal a könnyed mosollyal, amit mindig magára öltött indulás előtt.
– Péntekig, szívem – búcsúzott, és finoman megcsókolta Ellie homlokát.
Ellie viszonozta a mosolyát, majd visszatért a napi teendőkhöz. Ám Max egyetlen megjegyzése mindent megváltoztatott.
– Anya, miért lakik apa Jenkins néni pincéjében?
Ellie épp a reggeli teát töltötte volna ki, de keze megállt a levegőben, mintha megfagyott volna.
– Mit mondtál? – kérdezte remegő hangon.
– Láttam őt – mondta Max gondtalanul, miközben jóízűen kanalazta a gabonapelyhét. – A táskájával együtt bement Jenkins néni pincéjébe.
Ellie szíve hevesen vert. Jenkins néni, az idős, kedves szomszédasszony, sosem tűnt olyannak, akivel Ericnek bármi dolga lehetett volna.
Ez az apró megjegyzés egész nap kísértette Ellie gondolatait. Az aggodalom gyökerei mélyre hatoltak benne, és estére már minden érzését áthatották.
Miután Maxet ágyba fektette, Ellie végül úgy döntött, hogy nem vár tovább. Felvette a kabátját, és kilépett a fagyos éjszakába.
– Ez őrültség – motyogta magának, miközben a lábai szinte maguktól vezették a szomszéd házhoz.
A pinceablak halvány fényben úszott, belülről bepárásodva. Ellie közelebb hajolt, és letörölte az üveget.
A látvány, amely elé tárult, elállította a lélegzetét. Eric kényelmesen ült egy rozoga kanapén, teljesen belemerülve a telefonjába. Úgy tűnt, mintha elfeledkezett volna a külvilágról.
Ellie szívében a harag viharos erővel tombolt. Azonnal a pinceajtóhoz sietett, és dühösen lenyomta a kilincset.
– Eric! – kiáltotta, hangja a dühtől remegett.
Eric úgy ugrott fel, mintha villám csapott volna bele. A telefonja kiesett a kezéből, és tompán koppant a padlón.
– Ellie? Te mit keresel itt? – kérdezte döbbenten.
– Inkább én kérdezem, mit keresel te itt! – csattant fel Ellie. – Azt mondtad, üzleti úton vagy, erre itt talállak Jenkins néni pincéjében? Mi ez az egész?
Eric zavartan állt, és idegesen a tarkóját vakargatta.
– Ellie, ez nem az, aminek látszik – kezdte, de Ellie nem hagyta annyiban.
– Akkor mondd el, mi folyik itt! – követelte.
Eric mély sóhajt hallatott, majd végül bűnbánó hangon megszólalt:
– Egy meglepetésen dolgoztam… neked.
– Nekem? – Ellie gyanakodva nézett rá.
– Igen, egy műhelyen. Egy helyen, ahol végre megvalósíthatod a szabás és varrás iránti szenvedélyedet. Egy kis birodalmat, ami csak a tiéd.
Ellie döbbenten nézett körbe. A félig kész falak, az új varrógép és az üres polcok – mind azt bizonyították, hogy Eric szándéka őszinte volt.
Ekkor az ajtó halkan kinyílt, és Jenkins néni lépett be, kezében egy tálca frissen sült keksszel.
– Nem akartam zavarni – mondta mosolyogva. – Eric igazán keményen dolgozott ezen. Szerette volna meglepni magát.
Ellie szeme könnybe lábadt, és halk nevetés tört fel belőle.
– Te tényleg őrült vagy – mondta, hangjában most már kedvesség vegyült.
Eric bűnbánóan, de szeretettel nézett rá.
– Tudom. De mindezt érted tettem.
Ellie szívéből minden kétely elszállt. Megértette, hogy Eric ugyanaz az ember, akit valaha megszeretett: az a férfi, aki bármit megtenne érte.
Amikor az éjszaka végén kéz a kézben hazafelé sétáltak, Ellie szívét a szeretet és a hála érzése töltötte el. Bár a meglepetés nem egészen a terv szerint alakult, valami sokkal fontosabb született meg: egy újfajta bizalom és kötődés, amely még szorosabbra fűzte kettejük kapcsolatát.
