2024. szeptember 30., hétfő

  • szeptember 30, 2024
  • Ismeretlen szerző




Nem tudják elhinni, amit látnak.


Rúzsa Magdi már hosszú ideje az ország legkeresettebb énekesnője. A fantasztikus tehetséggel megáldott énekesnő a Megasztárban tűnt fel először, és már akkor leénekelte a csillagos eget. Hatalmasat tarolt versenyzőként, és természetesen meg is nyerte a tehetségkutatót. Azóta pedig a helyzet napról napra jobb: sorra jönnek ki a jobbnál jobb slágerei, a magyarok pedig odáig vannak a zenéiért. Mindenki szereti dúdolgatni legalább néhány dalát, és életében egyszer mindenki szeretne eljutni egy koncertjére. Mindemellett pedig a magánélete is csodás. 



Rúzsa Magdi nagyon kiegyensúlyozott életet él

Bár Rúzsa Magdira - sikerei miatt - eddig is sok kíváncsi szem irányult, mióta a Megasztár új éveadának zsűritagja lett, mindenki csak vele foglalkozik. Fantasztikus lehetőség ugyanis a fiatal tehetségeknek, hogy az ország egyik legkiválóbb előadója előtt mutathatják meg, hogy mit tudnak, Magdi pedig nagyon boldog, amiért részt vehet az új csillagok felemelésében.

 

A karrierje mellett azonban a magánélete is nagyszerű. Ugye emlékszünk még arra a pillanatra, amikor bejelentette, hogy hármasikreket vár? És ugye mi is úgy érezzük, hogy a kicsik még csak most születtek meg? Nos, azóta már 2 és fél év eltelt. 2022 februárjában látták meg a napvilágot, így igazi nagy gyerekek már. Most éppen egy kiállításon jártak, és mindannyian nagyon elegánsan voltak felöltözve. A rajongók azonban megdöbbentek és kiakadtak, hogy hogyan nőhettek meg ilyen gyorsan, hiszen még csak tegnap születtek. 




Keresés ebben a blogban

Havi legjobbak

Ezeket láttad már

Heti legjobbak