2024. augusztus 4., vasárnap

  • augusztus 04, 2024
  • Ismeretlen szerző




Ki gondolta volna, hogy kettejükről készült közös kép, és nem csak ez az egyetlen meglepetés!


A miniszterelnök és a rapper között kevesen vonnak párhuzamot, pedig egy közös pontjuk biztosan van: a futball iránti rajongás. Habár azt nem tudjuk, hogy Orbán Viktor hallgatja-e rendszeresen Curtis zenéit, az kijelenthető, hogy együtt drukkoltak a magyar válogatottnak, nem is akármilyen módon.


Curtis köztudottan nagy Újpest-rajongó, és az sem titok, hogy maga is rúgta a bőrt a csapat színeiben, ezt követően pedig egy másik lila-fehér klubhoz, a Kecskeméthez igazolt. Időközben azonban beindult zenei karrierje, Majkával közösen sorra adták ki a népszerű slágereket.


Ez végül odáig vezetett, hogy felhagyott a profi labdarúgással és végül kizárólag a zenei karrierjét építgette. Majkával évtizedes együttműködés kezdődött, ám idővel a kapcsolat megromlott közöttük. Később ugyan kibékültek, de végül aztán eldőlt, többé már nem tudnak együttműködni a színpadon.


Vannak viszont olyan dolgok is, amik nem változnak. Ilyen Curtis futballszeretete, így aztán nem is meglepő, hogy a magyar válogatott mérkőzésein is rendszeres vendégnek számít. Néhány hónapja a Magyarország – Törökország barátságos meccsen is ott volt, ahol Marco Rossi csapata 1-0-ra felülmúlta a később Európa-bajnoki negyeddöntőig 


CURTIS A PUSKÁS ARÉNA VIP-SZEKTORÁBAN FOGLALT HELYET, AHOL MEGANNYI HÍRESSÉGGEL OSZTOZOTT AZ IZGALMAKON. KÖZÖTTÜK VOLT ORBÁN VIKTOR IS, AKIVEL EGY KÖZÖS FOTÓT IS KÉSZÍTETTEK, MELYET A MINISZTERELNÖK SAJÁT KÖZÖSSÉGI OLDALÁN IS MEGOSZTOTT.




Ahhoz sem kellett túl szemfülesnek lenni, hogy rájöjjünk, igencsak összeöltöztek. Sokan megjegyezték, és valóban, mindketten ünnepi öltözékben mentek a győztes meccsre, fekete zakót és fehér inget viseltek a legendás magyar labdarúgó nevét viselő stadionban, amely egyben az ország legimpozánsabb sportkomplexuma is.


Keresés ebben a blogban

Havi legjobbak

Ezeket láttad már

Heti legjobbak