2024. augusztus 21., szerda

  • augusztus 21, 2024
  • Ismeretlen szerző




 Teljesen összetört a családja annak a háromgyermekes édesanyának, aki karácsony előtt vesztette életét, miután 11 órát kellett várniuk a mentőkre. Hannah Marie mindössze 36 éves volt. Hannah vőlegénye, James Jackman azt mondta, ha a mentők időben megérkeznek, akkor az édesanya még ma is élne.

A 36 éves cisztás fibrózisban szenvedő anyuka a levegőért kapkodott, amikor vőlegénye rátalált. A hölgy csak hosszú várakozás után jutott be a kórházba, ahol már alacsony vérnyomással került az intenzív osztályra. Azonban nem sokkal később megállt a szíve.

"A légzése nem volt megfelelő. Ezért este 19:20-kor hívtam a mentőket, és megpróbáltam Hannah-t kényelembe helyezni."

A mentőautó azonban megdöbbentő módon 11 órával később, december 19-én reggel 6:15-kor érkezett meg a címükre. 

"Semmit nem mondott a diszpécser, hogy vajon miért 11 óra alatt értek ki hozzánk. Viszont a mentősöktől elnézést kell kérnem, most már tudom, hogy nem az ő hibájuk volt, és mindent megtettek a szerelmem életéért. Mindenki küzdött Hannah-ért. Nem az ő hibájuk volt" - ismételte meg James.

James, aki világossá tette, hogy az NHS munkatársai nem okolhatók Hannah haláláért, sürgette a kormányt, hogy "gyorsan cselekedjen" és "pumpáljon több erőforrást" a válsághelyzetben lévő NHS megoldására, "mert nincs elég személyzetük".

James felidézte, hogy élete legnehezebb pillanatai voltak, amikor tudta, hogy Hannah haldoklik.

"Mondtam neki, hogy szeretem. Tudtam, hogy már nem sok van neki hátra".


Keresés ebben a blogban

Havi legjobbak

Ezeket láttad már

Heti legjobbak