2024. augusztus 30., péntek

  • augusztus 30, 2024
  • Ismeretlen szerző




Nem kertelt a fideszbarát énekes.

„Ahhoz képest, hogy mennyit vontak le tőlem a rendszerváltás előtti időszakban nyugdíjalap címén, nevetséges a juttatásom, mégis szerencsésnek mondhatom magam a zenészkollégákhoz képest”

– magyarázta A kör című rocksláger énekese, Pataky Attila, kifejtette, a cégét vezető hölgy sziszifuszi munkával szedte össze az Edda rendszerváltás előtti fellépéseit és lemezeladásait.


Ennek köszönhető, hogy Attila valamivel magasabb sávba került, mint Nagy Feró (72) avagy Koós János (80), akiknek a nyugdíja a 70 ezer forintot sem éri el.


Az Edda frontembere Budajenőn, álmai otthonában él

Ám mint mondja, a nyugdíja valójában arra sem elegendő, hogy a ház rezsijét kifizesse belőle.

„Nem akarok összeget mondani, de a házunk rezsijére sem elég” – sóhajtott Pataky, majd lekopogta,

a misztika alapján idén jár le egészégi problémáinak hét szűk esztendeje. –

„Hihetetlen, min mentem keresztül, de ennek így kellett történnie. Mindent kiírtam magamból az új lemezre”

– árulta el Pataky, aki tavaly ilyenkor arc-, homloküreg- és tüdőgyulladás miatt szenvedett, 2015 karácsonyán pedig majdnem elvérzett egy gyomorbélhurut miatt, de abban az évben a vastagbélrákkal is megharcolt. Mintha ez nem lenne elég, tavaly aranyérrel is műtötték. 


Keresés ebben a blogban

Havi legjobbak

Ezeket láttad már

Heti legjobbak