2024. augusztus 29., csütörtök

  • augusztus 29, 2024
  • Ismeretlen szerző




Hetvenhat éves korában elhunyt Sven-Göran Eriksson, a korábbi angol szövetségi kapitány, aki január óta küzdött rákos betegséggel. A legendáról Vilmos herceg és Katalin is megemlékezett, egy részvétnyilvánító posztot tett közzé a 24 órán át elérhető Instagram-történetében, amit itt tudsz megtekinteni.


Az üzenet arról szól, hogy többször találkoztak Erikson-nal, és mindig lenyűgözte Vilmost a karizmája, és a játék iránti szenvedélye.


Gondolataim a családjával és a barátaival vannak. A játék igazi úriembere volt.


- osztotta meg a megható sorokat a hercegi pár.


Erikssonnál januárban diagnosztizáltak rákot, és családja hétfőn bejelentette, hogy az egykori angol válogatott vezetője elhunyt. A közlemény szerint „Sven-Göran Eriksson hosszú betegség után, a délelőtt folyamán, otthonában, családja körében hunyt el.” A legendás edző néhány megható üzenetben búcsúzott el a világtól - írja a Sportal.hu.


Megható búcsúüzenetet hagyott hátra az edzőlegenda

Miután 27 évesen visszavonult játékosként, Eriksson 1977-ben kezdte edzői karrierjét a Degerfors csapatánál, majd a svéd Göteborgnál folytatta, ahol svéd bajnoki címet, két svéd kupát és 1981-ben UEFA-Kupát nyert. Később a portugál Benficánál, valamint az olasz Roma, Fiorentina, Sampdoria és Lazio csapatainál dolgozott, összesen hét trófeát nyerve, köztük a Serie A bajnoki címét, két olasz kupát és a Kupagyőztesek Európa Kupáját. 2001 és 2006 között az angol válogatottat irányította, ő volt a Háromoroszlánosok első nem brit menedzsere, és három nagy tornán is negyeddöntőbe vezette a csapatot. A svéd szakember pályafutása során 12 klubnál dolgozott, és 18 trófeát szerzett.


Keresés ebben a blogban

Havi legjobbak

Ezeket láttad már

Heti legjobbak