2024. augusztus 25., vasárnap

  • augusztus 25, 2024
  • Ismeretlen szerző



Egy barátommal találkoztam, aki Angliában él, ezért Angolul társalogtunk, és az italt is angolul kértük ebben a pesti étteremben. Az árlistán nem szerepelt ilyen borsos összeg, hiszen akkor nem kértünk volna ilyen drága italt, ami egyébként 1-1 korsó soproni volt, aminek a piaci értéke nagyjából 500 forint körül lehet.

Amikor megkaptuk a számlát, kikerekedett a szemem, és továbbra is angolul beszéltem, hiszen szerettem volna ha a barátom is érti, hogy miről beszélek. Kértem a pincért, hogy magyarázza el, hogy mi került ennyibe két korsó sörön, és egy-egy kis zacskó mogyorón. A pincér hozott egy étlapot, amin valóban 18 ezerbe került a korsó soproni, viszont nem vagyok hülye, és tudom, hogy amikor én választottam, akkor nem ennyit láttam.

Elmondtam neki, hogy nem fogjuk kifizetni, erre el kezdett fenyegetni, hogy hívja a Rendőrséget. Ekkor megszólaltam magyarul, hogy ” Nem szégyellitek magatokat, hogy megpróbáljátok átverni a külföldieket?

És megígértem nekik, hogy ezt fel fogom tölteni a közösségi oldalra, és mindenki meg fogja tudni, hogy milyen erkölcstelen viselkedést tanusítanak. Ekkor megjelent két hatalmas darab ember, és szó szerint kidobtak minket a helyről. És az utcán kifizettetett velem 3600 forintot a két sörért és a mogyoróért.

Tudja meg mindenki, hogy ezt az éttermet messziről el kell kerülni, mert átverés áldozatai lesztek!


Forrás


Keresés ebben a blogban

Havi legjobbak

Ezeket láttad már

Heti legjobbak