2024. augusztus 18., vasárnap

  • augusztus 18, 2024
  • Ismeretlen szerző




Udvaros Dorottya, a Jászai Mari- és Kossuth-díjas színésznő, valamint a Greenpeace aktivistái a bíróság elé kerültek egy 2021-ben történt esemény miatt, mely során állítólag jelentős károkat okoztak a Fertő-tónál.

Az eset során Udvaros és társai egy állami beruházás helyszínén eltávolították azokat a hálókat, amelyeket a fecskék fészkelésének megakadályozására telepítettek. Udvaros Dorottya az esemény után elmondta, hogy véleménye szerint hasznosan cselekedtek, hiszen a fecskék fészkelőhelyét védték meg ezzel a lépéssel.

“Nem követtünk el bűncselekményt” – jelentette ki a színésznő az RTL Híradójának az előkészítő tárgyalás után. Hozzátette: „A bűncselekmény azt jelenti, hogy a társadalomra veszélyes cselekedetet hajtok végre. Én szentül hiszem, hogy a társadalomra nézve jócselekedet hajtok végre, amikor egy fokozottan védett madár élőhelyét próbálom megvédeni.”

A vádlottak nem ismerik el bűnösségüket, így az ügyben ősszel tárgyalást tartanak.


Keresés ebben a blogban

Havi legjobbak

Ezeket láttad már

Heti legjobbak