2024. július 30., kedd

  • július 30, 2024
  • Ismeretlen szerző




Visszavonta a Nemzeti Tehetség Központ a „Bonis Bona – A nemzet tehetségeiért” elnevezésű díjat Agócs Tibortól, aki egy szolnoki kalandparkban úgy felrúgott egy kisfiút, hogy az önmaga körül megpördült.

Súlyos közleményt adott ki a szervezet

Már nem rendelkezik „Bonis Bona – A nemzet tehetségeiért” díjjal az a karateedző, aki bántalmazott egy rá bízott kisfiút egy szolnoki kalandparkban – derül ki az RTL beszámolójából. A Nemzeti Tehetség Központ visszavonta az elismerést.


„Felháborító és szégyenteljes tettével A. Tibor méltatlanná vált és mint mára világossá vált, mindig is méltatlan volt a » Bonis Bona – A nemzet tehetségeiért « díj viselésére és használatára. Ezért a Nemzeti Tehetség Központ (NTK) Közhasznú Nonprofit Kft., a pályázatért felelős lebonyolítóként a díjat a lehető legrövidebb időn belül, július 19-én visszavonta tőle”

– írta a szervezet honlapján.

A gyereket megrúgó edző még 2022-ben kapta a díjat

A Nemzeti Tehetség Központ arra is felhívta a figyelmet, hogy nemcsak a gyermekbántalmazás minden formáját ítélik el, de a magukat gyakran gyermekszeretőnek feltüntető aljas gyermekbántalmazókat is.

Az elismerést a szervezet honlapja alapján azok a magyarországi és határon túli magyar, vagy magyarországi nemzetiségi pedagógusok és más tehetségsegítő szakemberek kapják, akik a tehetséggondozásban kiemelkedő munkát végeznek. A karateedző 2022-ben kapta meg az elismerést.


A díj visszavonására azután került sor, hogy – ahogy arról a Nyugati Fény is írt – egy gyermektábor keretében a résztvevőket elvitték egy kalandparkba, ahol egy konfliktushelyzetet alakult ki – a fiú összekülönbözött egy társával, az anya szerint feltehetően azért, mert nem félt az egyik akadálypályától – majd a felügyelő félrehívta, és úgy rúgta fel, hogy fejét a földbe ütötte. Ezt követően nem nyújtott segítséget a földön fekvő kisgyermeknek, majd szóban is folytatta a bántalmazását. A napokban pedig az is kiderült, hogy ezután hideg vízzel lelocsolta a gyermeket.


Keresés ebben a blogban

Havi legjobbak

Ezeket láttad már

Heti legjobbak