2024. július 2., kedd

  • július 02, 2024
  • Ismeretlen szerző




Mint mondta, ő most is fényűző életet él.

Várkonyi Andrea ismét megtörte a csendet, és újabb interjút adott a házasságáról. Andi korábban még azt mondta, ő nem szokott erről beszélni, ám a közelmúltban a Blikk-kel kivételt tett, és elárulta, rengeteg varázslatosan szép rózsát kapott Mészáros Lőrinctől második házassági évfordulójuk apropóján.

Várkonyi most a Story Magazinnak adott újabb interjút, amelyben egyebek mellett arról beszélt, hogy nem az anyagiak változtatták meg a mindennapjait, hanem egyszerűen az, hogy

egy „fantasztikus” házasságban él.

A lapnak adott interjújában Várkonyi azt mondta, igazából őket „senki sem ismeri”, és állította, ő nem igazán változott az elmúlt években. Úgy véli, tény, hogy anyagilag jobb helyzetbe került, ám elmondta, mindig is tele volt tévés munkákkal, reklámszerződésekkel, és dolgozott pszichológusként is, szóval – jelezte – korábban sem élt rosszul, és

a mindennapokat tekintve ezen a téren nem is változott az élete.

Andi arról is beszélt, hogy abban viszont változott az élete, hogy – állítása szerint – egy „fantasztikus” házasságban él, és olyan új dimenzióba került egy „érett”, „magas érzelmi intelligenciával rendelkező” férfi mellett, amelyre a korábbi kapcsolataiban soha nem volt példa.

„Mindent meg tudunk beszélni, minden körülmények közt összekapaszkodunk, és a legnagyobb tisztelettel vagyunk egymás iránt”

– osztotta meg Várkonyi.

Az interjú beharangozójából az is kiderült, hogy eljegyzésük olyan volt mint a romantikus filmekben, és elismételte, hogy szerinte Mészáros Lőrincnek egészen hihetetlen érzéke van a romantikához, szerelemhez. A Telex szemléjében felhívta rá a figyelmet, hogy Mészárosnak egyébként ahhoz is elképesztő érzéke van, hogy a feleségét vezetői posztokra nevezze ki az egyre növekvő cégbirodalmában. A közelmúltban például a VM Medical Zrt.-nek lett az egyik vezető tisztségviselője, de tavaly tavasszal Andi cége kapta meg a Mészáros Lőrinchez köthető gigabank reklámkampányát is.


Keresés ebben a blogban

Havi legjobbak

Ezeket láttad már

Heti legjobbak